14 °C Budapest

Kevesebb, mint 2 óra alatt érhetünk majd Budapestről Balatonfüredre

2018. április 16. 09:34

Még az idén megkezdődhet az észak-balatoni vasútfejlesztés a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakasz villamosításával, az európai uniós támogatással megvalósuló beruházással kapcsolatban azonban gondot jelenthet annak elfogadtatása, hogy Balatonfüred Székesfehérvár elővárosának számít-e - olvasható a hétfői Magyar Hírlapban.

Elvileg hamarosan elkezdődhetne az észak-balatoni vasútvonal korszerűsítése. Budapest és Tapolca között a beruházás után is változatlan maradna a menetidő, de Balatonfüredről már hamarabb elérhető lenne vonattal Budapest az elképzelések szerint.

Dorner Lajos, a Balaton Fejlesztési Tanács közlekedési szakértője a Magyar Hírlapnak úgy fogalmazott, ha a Balatont mint régiót belevették volna a projektbe, egyszerűbb lenne az elfogadtatás. A lap szerint az említett 64,5 kilométeres szakasz villamosítására kiírt - egyszer már érvénytelenített - tenderre ezúttal érkeztek a tervezett legfeljebb 75 millió eurós költségvetésnek megfelelő pályázatok, és amennyiben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tavasszal eredményt hirdet, szeptemberben megkezdődhet a beruházás, 2021-re pedig befejeződhet a kivitelezés.

A fejlesztés állomás- és 44,6 kilométeren vágányfelújítást is tartalmaz. Polgárdiban, Balatonkenesén, Balatonfűzfőn és Alsóörsön teljesen megújul az állomás, más helyeken kisebb korszerűsítések várhatók. A villamos mozdonyok és a motorvonatok megjelenésével jelentősen, hozzávetőleg 1 óra 40 percre csökkenne a menetidő Budapest Déli pályaudvar és Balatonfüred között, mivel Székesfehérváron nem lenne szükség a vontatójármű cseréjére. Mozdonyos vonatoknál ezt a szerepet Balatonfüred venné át, így egyelőre Budapest és Tapolca között változatlan maradna a menetidő. A NIF tervezi a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely vasútvonal villamosítását is.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem