12 °C Budapest

Készülhetnek a magyar autósok: alapjaiban változhat meg a hazai közlekedés

2017. november 29. 09:30

Néhány éven belül öt trend felforgatja az autóipart, és ezekhez a magyar beszállítóknak is alkalmazkodniuk kell - írja a Világgazdaság.

Ha a beszállítók időben reagálnak a várható változásokra, akkor nyertesei lesznek a folyamatnak

- hangsúlyozta Végh Bálint, a PwC Magyarország üzleti tanácsadó részlegének menedzsere.

A szakértő, a várható trendek között említi:

  • az elektromos és hibrid meghajtású járművek elterjedését,
  • az önvezető autók előretörését,
  • a megosztott autóhasználatot,
  • folyamatos internetkapcsolatra épülő kommunikációt az autók és más objektumok között,

 továbbá azt, hogy a mostaninál sokkal gyakrabban, akár évente tűnnek majd fel új modellek. Ezek ráadásul nem is a távoli jövő képei, hiszen a szakértő szerint 2030-ra az összes trend tetten érhető lesz Magyarországon is.

A beszállítók számára mindezek egyebek között azzal a hatással járnak, hogy az üzlet kevésbé lesz tervezhető. Ezt időbeni felkészüléssel, stratégiai gondolkodással, a piaci kihívásokra adott rugalmas reagálással tudják ellensúlyozni. Így, akik képesek lesznek alkalmazkodni az új trendekhez, azok a piac nyerteseivé válhatnak - emelte ki Végh.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem