8 °C Budapest

Kampó a turizmusnak: holtszezon lett a főszezonból Budapesten

2020. szeptember 24. 16:29

A külföldi vendégéjszakák száma csak júliusban haladta meg a januári értéket. A romló forgalmi adatok azonban még nem látszanak a cégstatisztikákban.

Az elsősorban külföldi turizmusra épülő budapesti szállások cégadatai meglepő képet mutatnak. A cégmegszűnések száma a februári kiugró érték után, hónapról-hónapra csökkent, illetve stagnált. A járvány első hullámának levonulása utáni optimizmus olvasható ki a nyári hónapok alacsony cégmegszűnési adataiból.

Pénzre van szükséged? Használd a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát!

A cégalapítások havi statisztikája szerint az májusi mélypont után fokozatosan növekedett a cégalapítási kedv, idén júliusban pedig megközelítette a január havi éves rekordot. Ebben szerepet játszhatott azonban, a cégbíróságok munkájának tavaszi lassulása is, tehát lehetséges, hogy korábbi cégalapítási szándékok csak a nyári hónapokban öltöttek testet a cégstatisztikákban. Összességében elmondhatjuk, hogy közel ugyanannyi volt a működő társas vállalkozások száma augusztusban, mint az év elején.

Nem ilyen kedvező a kép, ha az eltöltött vendégéjszakák számát és a szektor alkalmazotti létszámának alakulását vizsgáljuk. A létszámadatok tekintetében bár a turista szezon a létszám emelkedésével szokott együtt járni, a járványhelyzet megtörte ezt a trendet. Idén január óta több mint 2400 fővel csökkent az ilyen profilú vállalkozások alkalmazotti létszáma, ami egyértelműen jelzi, hogy a járvány miatti szállodabezárások jelentős számú munkahely megszűnését eredményezték. A KSH által publikált statisztika a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött külföldi vendégéjszakák számáról jól mutatja mekkora árbevétel kiesést kellett és kell elszenvednie a budapesti szállásadóknak. Míg januárban, ami abszolút holtszezonnak számít, 20 000 vendéjszakát töltöttek el külföldiek a fővárosi szálláshelyeken, addig áprilisiban ezer, májusban szintén ezer, júniusban 5 ezer, júliusban pedig 22 ezer külföldiek által eltöltött vendégéjszakát jelentettek le a vállalkozások, tehát csak a főszezonnak számító július hónapban sikerült a januári értéket enyhén meghaladni.

A szeptember elsejével bevezetett utazási korlátozások miatt a piac szereplői abban sem reménykedhetnek, hogy a nyárias időjárást hozó őszi utószezonban valamelyest pótolni tudják kieső árbevételeiket. Kérdés, hogy ezek a kedvezőtlen gazdasági folyamatok mikor fognak megjelenni a cégalapítási és cégmegszűnési statisztikákban - zárja közleményét az OPTEN céginformációs szolgáltató.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem