15 °C Budapest

Június közepétől eltörlik az EU-ban a roamingdíjakat

MTI
2017. április 7. 15:02

Megszavazta az Európai Parlament csütörtökön a roamingdíjak jövőbeli nagykereskedelmi árairól szóló határozatot, és ezzel az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy az állampolgárok júniustól a belföldi feltételekkel megegyezően telefonálhassak, küldhessenek SMS-t és használhassák az adatkeretüket az Európai Unió területén.

Nagy győzelem ez az európai fogyasztók számára. Június közepétől extra költségek nélkül tudunk majd emailezni, navigálni, képeket feltölteni vagy telefonálni - mondta Miapetra Kumpula-Natri szociáldemokrata finn jelentéstevő.

A szavazás eredményét Andrus Ansip digitális piacért felelős uniós biztos is üdvözölte. "Az EU-ban az emberek 2017. június 15-től anélkül válthatnak majd utazás közben adatkapcsolatra, hogy tartaniuk kellene a magas számláktól" - mondta.

"Közel tíz év után az EU véglegesen felszámolja a roamingdíjak problémáját, amely már a mobiltelefonok korszakának kezdete óta gyötri Európát. A magas költségek anomáliát jelentettek egy olyan kontinensen, ahol az emberek szabadon mozoghatnak az országok között" - fogalmazott.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az országhatárokat átlépő, "barangolásos" mobilhasználat különdíját lépcsőzetesen számolják fel. Már az elmúlt években is fokozatosan csökkentek a roamingtarifák

az EU-n belül, 2017. június 15-én pedig végleg eltűnnek ezek a díjak az egységes távközlési piacról szóló rendelet értelmében.

Kivételt ez alól a "visszaélésszerű", évenként négy hónapnál hosszabb külföldi mobilhasználat képez. Ebben az esetben a szolgáltatók a nagykereskedelmi árakat alkalmazhatják a felhasználók pótdíjazása esetében, azaz hanghívásokkor percenként 3,2 eurócentet, SMS-enként 1 eurócentet, az adatforgalomra 7,7 euró/gigabájt díjat számolhatnak fel. Utóbbi fokozatosan csökkenni fog: ilyen esetben 2022-től már csak 2,5 eurót kérhetnek majd egy gigabájtért.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm