6 °C Budapest

Jön a népszavazás: hamarosan eldől, be kell-e zárnia a pesti bulinegyednek

2018. január 4. 08:32

Senki sem támadta meg a helyi választási bizottság határozatát, így február 18-án népszavazás dönt majd az erzsébetvárosi szórakozóhelyek nyitvatartásáról - írja a Magyar Nemzet.

A lapnak Vattamány Zsolt, a VII. kerület fideszes polgármestere elmondta: egy héten belül minden választópolgárt levélben fog arra buzdítani, hogy nyilvánítson véleményt a népszavazáson. A választók arról szavaznak majd, hogy

a bulinegyed néven ismert Belső-Erzsébetvárosban lévő vendéglátó üzletek éjfél és reggel 6 között ne tarthassanak nyitva.

A döntés mintegy 400-500 szórakozóhelyet érint - írta a lap, amely kitér arra is, hogy a kérdésben nagy a megosztottság az állandó lakhelyükön ténylegesen élők, az ingatlanukat kiadók, valamint a vendéglátóhelyet üzemeltetők között.

A polgármester kiemelte: az önkormányzat nem kampányol egyik álláspont mellett sem, a képviselő-testület december 12-i ülésén azért rendelte el a népszavazást, mert a kérdésben nem tudtak dönteni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm