7 °C Budapest

Jól sikerült a 4,5 milliós legénybúcsú: sittre került a menyasszony

2017. szeptember 13. 16:45

Úgy volt, hogy a Nyugat-Angliában élő Rachel Doran szervezi meg vőlegénye ibizai legénybúcsúját, a férfi haverjai ki is fizették neki az utazás rájuk eső részét. Úton a bulisziget felé azonban nagyot néztek, amikor kiérkeztek a reptérre: a gépre nem volt helyük, a menyasszony pedig elérhetetlenné vált.

Hétfőn tartóztatták le azt a 29 éves brit nőt, aki előbb utazásra beszedett vőlegénye haverjaitól fejenként 440 fontot (kb. 150 ezer forint), beszállókártyákat és szállodai visszaigazoló-levelet hamisított, majd lelépett az így kicsalt 13 ezer fonttal (kb. 4,4 millió forint).

A nő akkor bukott le, amikor a vőlegény és barátai (kinézetre valószínűleg a Király utcából jól ismert módon) megérkeztek a reptérre, az ibizai gépre azonban nem volt jegyük. Ekkor a menyasszony már nem volt elérhető, ráadásul a hotelfoglalásukkal is gond volt, annak köszönhetően, hogy azt is a nő fabrikálta. Azóta egyébként az is kiderült, hogy a nőt, aki egy hotelben dolgozik, már augusztusban is letartóztatták, ekkor lemásolta egy szállóvendég bankkártyáját, majd a klónozott kártyával költekezni kezdett.

A menyasszonnyal kapcsolatos pénzügyi visszaélések sorozata ráadásul még itt sem áll meg, saját barátnői most azt gyanítják, hogy a tőlük leánybúcsúra beszedett, összesen 300 fontot (kb. 100 ezer forint) is elsikkasztotta.

A vőlegény társaságának egy része egyébként nem esett kétségbe, ha már úgyis ott voltak a reptéren, vettek egy jegyet Mallorcára, ahol a társaság egyik tagja elárulta, 

  • nem hiszik, el, hogy ez az egész pont a barátjukkal történt meg, 
  • le vannak sújtva, továbbá, hogy 
  • egész nap csak isznak.

A Daily Mail cikkében egyébként arról nincs hír, hogy az esküvőt ezek után megtartják-e, a vőlegény mindenesetre Facebook-bejegyzésben sajnálkozott barátai előtt a történtek miatt.

Mi megy itthon?

Menyasszonyozásról még nem hallottunk itthon, az unokázás viszont nagyon megy. Ennek keretein belül idős embereket hívnak fel azzal, hogy valamilyen gondba került az unokájuk és azonnal pénzre van szüksége. A koros áldozattal megbeszélik, hogy azonnal el is mennek a pénzért, annak átvevőjéről pedig azt hazudják, hogy unokájuk egy barátja. A történetből persze semmi sem igaz, az unoka nincs bajban, a pénznek viszont búcsút inthet a gyanútlan áldozat. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Óbudai Közbiztonsági Nonprofit Kft. már videót is készített az ilyen bűnesetek megelőzése érdekében, Magdi anyussal a főszerepben:

{{EMBED:https://www.youtube.com/embed/9aH0c_dTVPA?rel=0}}

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem