Itt az újabb közlekedési káosz Budapesten: egész nyáron tart majd

MTI
2019. június 16. 09:00

A nyári iskolai szünetben folytatja a Fővárosi Vízművek a Szent István körúton a vízvezeték-rekonstrukciót, a munkálatok várhatóan augusztus 20-ig tartanak.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a hétfőn induló kivitelezés jelentős forgalmirend-változással jár, a Váci út és a Bihari János utca között a Margit híd felé, továbbá a Honvéd utca és a Nyugati tér között a Nyugati tér felé csak egy-egy sáv lesz járható.

A felújítás első napjaiban csak a Szent István körút Nyugati tér irányú útpályája szélső sávjának forgalomkorlátozására kell számítani.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem