Itt a táblázat: ezekre a helyekre már repülhetsz Budapestről

2020. június 5. 10:00

Lassan visszatér az élet a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérre, egyre több járat indul júniusban. Folyatódnak a fejlesztések is, a válsághelyzet sem ingatta meg a létesítmény működését, gazdálkodását - közöltea növekedés.hu-vall a Budapest Airport.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér helyzetét a koronavírus-járvány okozta nemzetközi válsághelyzet sem tudta megingatni. A társaság a több mint 99 százalékos forgalomkiesés és a kiesett bevételek okozta jelentős anyagi veszteség ellenére is fenn tudja tartani a repülőtér biztonságos működését, és biztosítani tudja a forgalom újraindítását - közölte megkeresésünkre a létesítményt üzemeltető Budapest Airport (BUD).

A Budapest Airport az előre jelzett 17 milliós utasszám helyett körülbelül ennek a felével számol idén, és a prognózisok szerint az utasok száma 2022-ben sem érheti el a válság előtti szintet. A fejlesztések többsége viszont folytatódik: nyárra elkészül a 16,9 millió eurós beruházással megvalósuló új csomagosztályozó csarnok, továbbá június végén átadják a több mint 30 millió euróból megvalósuló, új 1. móló második fázisát is.

Lassan, de beindul a polgári utasszállítás is, egyre több légitársaság üzemelteti járatét, igaz többen még csak részlegesen. Júniustól a következőképp alakul a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elérhető járatok menetrendje:

Lufthansa Csoport 

  • Frankfurt, június 1, napi járat
  • München, június 15, heti 3 járat   
  • Zürich, június 8, heti 3 járat
  • Brussels, június 16, heti 4 járat
  • Stuttgart, június 11, heti 3 járat
  • Düsseldorf, már üzemel, heti 3 járat

Czech Airlines          

  • Prága, június 15, heti 3 járat
  • Wizz Air - Több útvonal is elindult, júniusban további új útvonalak várhatóak, a hátárnyitások függvényében
  • Ryanair - Jelenleg a London Stansted útvonal üzemel, júliustól fokozatos visszatérés
  • Air France - Párizs, június 1, heti 2-3 járat  - Ez még megerősítésre vár
  • SunExpress - Antalya, június 21-től, heti 1 járat
  • KLM - Amszterdam, jelenleg is üzemel, napi 1 járat
  • Kínai légitársaságok - Egyelőre kínai hatósági tiltása vonatkozik a nemzetközi utazásokra, július előtt nem valószínű az újraindulás
  • Öböl-menti légitársaságok - Qatar Airways heti 3 járat indulását jelentette be, az Emirates heti 4 járattal kezd júliustól, de a pontos időpont a globális utazási korlátozások feloldásának függvénye
  • Észak-amerikai légitársaságok - American Airlines és az Air Canada Rouge nem indít közvetlen, szezonális járatot 2020-ban.

A portál kérdésére azt közölték, hogy az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) az európai légiközlekedésre vonatkozó közös ajánlásokat adott ki, amelyek biztosítják a repülőterek járványidőszak alatti biztonságos működését. A Budapest Airport bevezette az ajánlásokban foglalt intézkedéseket, és azokkal összhangban biztosítja az utasok és a repülőtéri személyzet egészségének védelmét.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A protokoll egyebek mellett a következők fontosságát hangsúlyozza:

  • Ahol csak lehetséges, a személyek közötti 1,5 méteres távolság betartatása.
  • Maszkviselés és rendszeres kézfertőtlenítés ösztönzése az utasok és a személyzet körében.
  • A legfontosabb, vírussal kapcsolatos tudnivalók kommunikálása az utasok felé.
  • Rendszeres fertőtlenítő takarítás, különös tekintettel az utasok által gyakran megérintett felületekre.
  • Az érintésmentes repülőtéri ügyintézés elősegítése.
  • A szellőzőrendszer folyamatos fertőtlenítése, a megfelelő légcsere biztosítása.
  • Védőfelszerelés viselésének biztosítása a személyzet számára, térelválasztó plexi telepítése ahol lehetséges.
  • A repülőtér kérje az utasokat, hogy kísérő nélkül lépjenek be a repülőtérre, minimalizálva ezzel az egyidejűleg a létesítményben tartózkodók számát, és biztosítva az egymástól számított megfelelő távolság megtartását. Kísérők belépése csak indokolt esetben lehetséges, amennyiben az utas speciális segítséget igényel (például kiskorú vagy mozgásában korlátozott).
  • A repülőtér biztosítsa, hogy az utasok tisztában legyenek a repülőtér által életbe léptetett egészségvédelmi intézkedésekkel, és azokat a biztonságos és egészséges környezet fenntartása érdekében betartsák.

A repülőtér-üzemeltető a forgalommentes időszakban fertőtlenítő nagytakarítást végzett a repülőtéren, melyet folyamatosan fenntart. A személyek közötti 1,5 méteres távolság betartatása érdekében padlómatricákat, a tranzitterületen minden második ülésére pedig tiltómatricákat helyeztek ki. A személyzet azon tagjai számára, akik munkájuk jellegéből adódóan az utasoktól nem tudják tartani a másfél méteres védőtávolságot, kötelező a maszk viselése, és ahol ez megoldható volt, a Budapest Airport térelválasztó plexit telepített a személyzet és az utasok közé.

A terminálokon hamarosan fertőtlenítő hatású szőnyegek gátolják a kórokozók cipőn történő behordását, az épületben pedig rendszeresen fertőtlenített szellőztetőrendszer gondoskodik a megfelelő légcseréről. A terminálokon január óta ötnyelvű információs kiadványok tájékoztatják az utasokat a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos tudnivalókról. Az utasok számára a BUD az épület minden pontján automata kézfertőtlenítőket helyezett ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem