11 °C Budapest

Itt a magyar sofőrök 10+1 pontja: tartsd be te is, hogy mindenki hazaérjen!

2020. november 25. 20:02

Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint világszerte évente több mint 1,35 millióan vesztik életüket közúti balesetben, amelyek leggyakrabban gyorshajtás, ittas vezetés és drogfogyasztás, bukósisak, biztonsági öv és gyerekülés használatának hiánya, valamint a vezető figyelmetlensége miatt következnek be.  Nemzetközi és helyi szinten is egyre fontosabb tehát a közlekedésbiztonság fejlesztése, ami a koronavírus-járvány miatt még inkább aktuális, mivel az eddig tömegközlekedést használók jó része most autóval vagy gyalog közlekedik.  A flottakezelésben piacvezető LeasePlan fenntarthatósági stratégiájának egyik alappillére a közlekedésbiztonság fejlesztése, ezért 10+1 egyszerű lépésben mutatja be, mit tehetnek az autósok saját biztonságuk és a közúti biztonság növelése érdekében.

1. Csak józanul üljünk volán mögé: bár az elmúlt 10 évben 3 százalékkal csökkent Magyarországon az ittasan okozott balesetek aránya, az ittas vezetés tavaly még mindig az összes baleset 8,3 százalékáért volt felelős.  Alkohol vagy bármilyen pszichoaktív anyag, például kábítószer hatása alatt történő vezetés növeli a halált vagy súlyos sérüléseket okozó balesetek kockázatát, ezért soha ne igyunk alkoholt vezetés előtt vagy közben, és ne fogyasszunk semmilyen kábítószert.

2. Ellenőrizzük az alapbeállításokat: a jármű karbantartását, alapfunkcióinak napi szintű ellenőrzését a KRESZ is előírja, és biztonsági okokból is javasolt. Persze nem feltétlenül van lehetőségünk minden elindulás előtt ellenőrizni a féket, a gumiabroncsokat, a lámpákat, a helyzetjelzőt, a folyadékszinteket és az akkumulátort, de ajánlott törekedni rá, főleg télen.

3. Öveket becsatolni: közlekedésbiztonsági szempontból a biztonsági öv a mai napig a világ egyik legfontosabb innovációjának számít, hiszen rengeteg életet mentett már meg. Ennek ellenére sokan mégsem használják, holott a biztonsági öv viselése a vezető- és az anyósülésen ülő utas esetében 45-50 százalékkal, a hátsó ülésen utazók esetében pedig 25 százalékkal csökkenti a súlyos, akár halálos kimenetelű sérülések kockázatát.1 Autóvezetőként tehát mindig ügyeljünk rá, hogy indulás előtt velünk együtt az összes utas bekapcsolja a biztonsági övet, hiszen ezen az apró mozdulaton akár életek múlhatnak.

4. Állítsuk be az ülést és a fejtámlákat: a rosszul beállított autóülés számos baleset és gerincprobléma oka, ezért, ha nem a saját autónkba ülünk be sofőrként, vagy előttünk más vezette a kocsit, mindig az ülés beállítása legyen az első. Az ülést úgy mozgassuk, hogy a csípőnk teljesen a háttámlához simuljon és a felsőtestünk közel függőleges helyzetben legyen. A fejtámla szintén csak megfelelő pozícióba állítva nyújt hatékony biztonságot. Fontos, hogy a fejtámasz teteje a fejünk búbjával egy vonalban legyen, így védi gerincünket egy esetleges ütközéskor.

5. Élesítsük látásunkat: a biztonságos közlekedéshez alapvető fontosságú a jó látás. Ennek még nagyobb a jelentősége esti, illetve éjszakai vezetés során, így rendszeresen ellenőriztessük látásunkat, és ha szükség van rá, időről időre győződjünk meg róla, hogy megfelelő szemüveget vagy kontaktlencsét viselünk.

6. Legyünk türelmesek: a gyorshajtás nemcsak veszélyes, de drága "mulatság" is: minimum 30, de akár 300 ezer forintos közigazgatási bírság járhat érte. Bármekkora rohanásban is vagyunk, minden esetben tartsuk be a sebességkorlátozást, és ne száguldozzunk az utakon még akkor se, ha nincs forgalom.

7. Tartsunk tisztes távolságot: tartsuk be a KRESZ által előírt biztonságos követési távolságot az előttünk haladó járműtől annak érdekében, hogy se a saját, se pedig más közlekedők életét, testi épségét ne veszélyeztessük. Ugyanilyen körültekintően ellenőrizzük a forgalmi helyzetet a sávváltásokat megelőzően, hogy az átsorolásunkkal a mellettünk lévő sávban haladó autós féktávolságát se csökkentsük veszélyes mértékben, hiszen, ha a biztonságos követési távolságon belül hirtelen megjelenünk a másik gépjárművezető előtt, azzal veszélybe magunkat és őt is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

8. Alkalmazkodjunk az időjáráshoz: az egyes évszakok eltérő vezetési felkészültséget igényelnek, főként az ősz és a tél, amikor nyálkássá és csúszóssá válhatnak az utak, valamint a látási viszonyok is romlanak. Mindig az időjárási körülményeknek megfelelően vezessünk, és a nyári/téli gumiabroncsokat is időben cseréljük le. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a kötelező biztonsági tartozékok (elsősegélydoboz, elakadásjelző, fényvisszaverő háromszög), valamint a láthatósági mellény és az izzókészlet mindig az autóban legyen.

9. Tegyük félre a mobilt: a mobiltelefonok által okozott figyelmetlen vezetés egyre jelentősebb kockázati tényező a közúti biztonság szempontjából. A vezetés közben telefont kezelő járművezetők négyszer nagyobb valószínűséggel szenvednek balesetet, mint azok, akik az utazás idejére félrerakják a mobiljukat, mivel a telefonhasználat megnöveli a fékezési és a forgalmi jelzésekre adott reakcióidőt, továbbá nehezíti a sávtartást és a követési távolság betartását.1 Ezért amikor autóba ülünk, állítsuk rezgőre vagy némítsuk le a telefonunkat, hogy a beérkező hívások és üzenetek ne vonják el a figyelmünket a vezetés során. Ha mégis életbevágóan fontos hívást várunk, kapcsoljuk rá a mobilt a kihangosítóra vagy használjunk headsetet, de ezek sem jelentenek teljes biztonságot.

10. Vezessünk éberen: vezetés közben kizárólag az útra koncentráljunk, és ne engedjük, hogy bármi elvonja a figyelmünket. Az egyre zordabb időjárási viszonyok és a korai alkony közepette különösen figyeljünk a gyalogosokra, biciklisekre, motorosokra. Fontos, hogy minden közlekedési helyzetet higgadtan kezeljünk, amiben segítséget jelenthet, ha például részt veszünk egy vezetéstechnikai tréningen, különösen, ha újdonsült jogosítványtulajdonosok vagyunk. Alapszabály, hogy sose üljünk volán mögé fáradtan, mégsem lehet eléggé hangsúlyozni. Ugyan idén valószínűleg kevesebbet utazunk rokonlátogatás céljából, ám hosszú utak során egy-két óránként tartsunk pihenőt, és ügyeljünk rá, hogy 24 óra alatt maximum 13 órát vezessünk.

+1 Legyünk mi az okosabbak: lehetünk bármilyen megfontoltak és óvatosak, sokszor a veszélyes helyzeteket nem a saját, hanem gépjárművezető társaink figyelmetlensége vagy épp türelmetlensége okozza. A legtöbb, amit tehetünk, hogy higgadtan és felelősségteljesen a lehető leghamarabb kivonjuk magunkat a szituációból és előzékenységünkkel példát mutatunk a kevésbé szabálykövető sofőröknek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm