6 °C Budapest

Itt a lista: ezeken a magyar településeken tiltják be a dízeles buszokat

2020. február 20. 11:02

47 magyar településen lehetne csak elektromos buszokat forgalomba állítani 2022-től, ha a legfrissebb népességi adatokat nézzük. Ha nem változik drasztikusan a helyzet, akkor többek között Dunakeszi, Siófok és Szentendre is készülhet a szigorításra.

A Zöld Busz program keretében 2022-től csak elektromos buszt lehet üzembe helyezni a 25 ezer lakosságszámnál nagyobb településeken, melynek következtében 10 éven belül minden második busz már elektromos meghajtású lehet - ismertette Palkovics László a kormány klímavédelmi programjának egyik pontját. A miniszter több részletet nem árult el, vélhetően ezek még kidolgozás alatt állnak. Annyit már eddig is tudtunk, hogy az elkövetkező tíz évben 36 milliárd forintot szán a kabinet új elektromos autóbuszok beszerzésére. Hét nagyvárosban indult tavaly mintaprojekt tapasztalatszerzési célból: Budapesten, Kaposváron, Pécsett, Pakson, Győrben, Kecskeméten és Szegeden.

A Pénzcentrum most megnézte, mai állás szerint melyik települések inthetnének búcsút a hagyományos buszoknak: a KSH 2019-es helynévkönyve szerint meglepően sok magyar várost érint a kormányzat bejelentése, összesen 47 településen éltek tavaly január elsején 25 ezernél többen.

Budapest a maga 1,7 milliós népességével alap, hogy felkerült a listára (a csártra nem tettük fel a fővárost, mert túl nagy az eltérés a többi városhoz képest), ahogyan a 23 megyei jogú város is egyértelmű része az összegzésnek. De tilos lesz hagyományos buszokat forgalomba helyezni például Dunakeszin és Szentendrén is, ahogyan Vác, Cegléd és Siófok is csak e-buszokat állíthatna forgalomba 2022 után.

A KSH adatai szerint hazánkban nagyjából 11 ezer kozforgalmú busz van forgalomban, ezek átlagéletkora 13,3 év, az állomány 78,5 százaléka pedig 10 évnél idősebb, de jócskán akadnak még 20 évnél is öregebb Ikarusok is, amelyek már jópár éve csereérettek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm