11 °C Budapest

Itt a javaslat: a beoltottak utazhassanak szabadon Európában

2021. január 12. 11:02

A görögök azt javasolják, hogy utazhasson szabadon az EU-ban az, aki beoltatta magát koronavírus ellen. Az ügyben a miniszterelnök levelet írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének.

A görög kormány javasolja az Európai Bizottságnak, hogy vezessenek be egy oltási igazolást, melynek birtokosai ismét szabadon mozoghatnak majd a tagállamok között - írja a Politico a birtokukba jutott levél alapján.

Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének írt levelet, melyben hangsúlyozta, hogy mennyire fontos hamar közös álláspontra jutni egy uniós szintű oltási igazolásról. Mitsotakis szerint minden tagállam érdeke, hogy a lehető leghamarabb visszatérhessenek ahhoz az időszakhoz, amikor az állampolgáraik szabadon mozoghattak az országok között, és ehhez lehet egy eszköz egy közös igazolás.

Görögországban amúgy nem lesz kötelező az oltás, ugyanakkor a miniszterelnök szerint fontos lenne annak bevezetése, hogy azok, akik beoltatták magukat, utazhassanak. Ez Mitsotakis szerint pozitív ösztönzőt is jelenthet az oltás irányába azoknak, akik külföldi nyaralást terveznek.

A következő EU-csúcs január 21-én lesz, és Mitsotakis abban bízik, hogy az online megbeszélésen napirendre kerül majd a téma.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm