6 °C Budapest

Itt a bizonyíték: tényleg csupa ősrégi verdával furikáznak a magyarok

MTI
2020. december 24. 15:07

Tízből kilenc hazai autós saját bevallása szerint felkészíti járművét a téli időszakra, bár sokféleképpen gondolkodnak arról, mi is nevezhető felkészítésnek.

A téli közlekedésre felkészülők a fagyálló folyadékra figyelnek oda leginkább. Az évszaknak megfelelő gumiabroncs használata része a hazai közlekedési kultúrának, tíz sofőrből kilenc figyel erre - derül ki a Mol megbízásából a magyarországi autóvezetők körében végzett online felmérésből.

Tízből hat ember szerint a felkészülés része az is, hogy legyenek az autóban jégmentesítő eszközök, tízből négy sofőr szerint pedig az akkumulátor ellenőrzése szintén kiemelt feladat. A megkérdezettek fele mondta azt, hogy maga végzi a téli felkészítést, a másik fele mással végezteti el. Szervízbe a tél miatt csak minden ötödik autós megy.

A prémium üzemanyagok használatát százból tizenhét autós tartja a téli gondoskodás részének.
A kutatásból ugyanakkor az is kiderült, hogy csaknem minden ötödik megkérdezett extra gondoskodásként tekint még az alapvető dolgokra is.

A felmérésben megkérdezettek 5 százaléka 1 évnél fiatalabb, 21 százaléka 2-6 éves autóval jár, 12 százalékuk 7-9, 62 százalékuk pedig 9 évnél idősebb autót használ.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem