14 °C Budapest

Ingyen is eljuthatsz Toszkánába: egyre több magyar nyaral így

2018. július 5. 14:00

A nyaralás költségeinek jelentős részét az utazás mellett a szállás díja teszi ki. Ám ma már léteznek olyan lehetőségek, melyekkel megspórolhatjuk a hotel vagy a kemping költségét, miközben bepillantást nyerhetünk a helyiek életébe úgy, ahogy egyszerű turistaként sosem lenne lehetőségünk.


Ha nem szeretnénk százezreket költeni a szállásra, vagy folytatni a pihenésünk alatt azt a fajta fogyasztást, amit itthon csinálunk, akkor a "segítve nyaralás" egy jó lehetőség lehet számunkra: kertészkedhetünk Görögországban, vagy kitanulhatjuk az biogazdálkodás alapjait egy észak-olaszországi kisfaluban. Részévé válhatunk a befogadók életének és munkájának, cserébe szállást és sok esetben teljes ellátást is kaphatunk.

Rendszerint könnyű házkörüli vagy mezőgazdasági munkát kell elvégezni, esetleg gyerekekre vigyázni.

Vannak már helyek, ahol az egész családot várják, és míg a szülők segítenek a ház körül, addig a helyiek biztosítják a gyerekfelügyeletet. Nagyrész a kert körüli munkákra keresnek embert, a termény betakarítására, feldolgozásra, esetleg kisebb felújítási munkákra, de gyakori, hogy egy panzióban kell az étkeztetésnél besegíteni.

Aki a pihenés mellet hajlandó dolgozni is szállásért cserébe, annak rengeteg lehetősége van, hiszen számos olyan közvetítőoldalt létezik, ahol egymásra találhatnak szállásadók és szálláskeresők.

  • Workaway: Az egyik legnépszerűbb önkéntes munkaerő közvetítésére specializálódott honlap. Használata regisztrációhoz kötött, mely 32 euró egy személynek, 42 pedig pároknak. Közel 20 ezer lehetőség közül válogathatunk csak Európán belül.
  • Woof: Ezen az oldalon főként organikus kertészkedéshez keresnek segítőket. A szervezet magyarországi oldalán összesen 33 házigazda várja az önkéntes nyaralókat. Itt éves tagdíjat kell fizetni, melynek összege 10 eurót.
  • HelpX: Itt főleg gazdaságokba, állatok mellé keresnek segítőket. 20 euróba kerül a regisztráció, viszont két évig érvényes.
  • Anywork Anywhere: Ezen az oldalon ingyen regisztrálhatunk, és kiválaszthatjuk milyen típusú munkát szeretnénk végezni. Főként nem magánszemélyeket, hanem olyan szervezeteket listáz, akiknek szükségük van segítségre, de fogadnak egy-két hétre is bárkit.

A legtöbb oldalon lehet keresgélni regisztráció nélkül is, de részletes információkat, csak fizetés után kaphatunk a kiválasztottakról. A drágább oldalakat leginkább azoknak éri meg használni, akik nem csak egy hétre utaznának, hanem hosszabb időre is el tudnak szakadni, vagy szívesen megszállnának több különböző helyszínen, országban is.

Azért legyünk óvatosak...

Kádár Tímea, utazási tanácsadó a Pénzcentrum kérdéseire válaszolva elmondta, mi az, amire feltétlenül figyelni kell, ha önkéntes nyaralásra indulunk: "Fontos, hogy tisztázzuk a házigazdával az elvárásokat, és tudjuk, hogy mire vállalkoztunk. Beszéljük meg előre, mit várnak el tőlünk, pontosan mennyi munkát és a nap mely szakában." Hozzátette, hogy

nem csak fiatalokat várnak segítve nyaralóknak, hanem akár a szenior korosztályból is, sőt, komplett családokat, gyerekekkel.

Ez esetben az is elég lehet, ha az egyik szülő dolgozik, vagy felváltva, esetleg a befogadók vigyáznak saját gyerekeikkel együtt az érkezőkére is.

Szilvia például tavaly nyáron két és fél hetet töltött egy olasz családnál Toszkánában. Egy előadás alkalmával találkozott először az önkéntes nyaralás lehetőségével és nagyjából egy hónap alatt találta meg a számára tökéletes lehetőséget: "Úgy indult, hogy hagyományos au-pair feladatokat látok el, de végül a háztartásban segítettem naponta 5 órát, szerencsére én dönthettem el, mikor. Cserébe szállást és teljes ellátást kaptam a kintlétem alatt, de a kijutást természetesen én fizettem. Nagyszerű élmény volt, hiszen remek emberekkel ismerkedhettem meg, és olyan felkapott vidéken tölthettem el heteket, ahová egyébként csak nagyon drágán juthattam volna el."

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Otthoncsere

Aki azonban nem szeretne dolgozni, annak lehetőség van arra is, hogy otthont cseréljen internetes oldalak segítségével. Ha találunk egy másik párt vagy családot, akik az év ugyanarra az időszakára időzítették a szabadságukat, és még érdeklődünk is a másik város iránt, akkor egyszerűen átköltözhetünk egymáshoz. Tény, hogy rejt magában bizonyos kockázatot, és sokan nem szívesen engednénk be egy idegent a lakásunkba, ám ezeknél az oldalaknál

a visszajelzések tudják biztonságossá tenni ezt az együttműködést: érdemes olyan felhasználót keresni, akiről sok pozitív vélemény érkezett már.

Ha mégis féltjük a lakásunkat, érdemes az értékesebb berendezési tárgyainkat elvinni otthonról, de az is jó megoldás lehet, ha az otthonunkba elzárunk egy szobát - javasolja Kádár Tímea. A piacon jelenleg ezek a legnépszerűbb és legbiztonságosabb oldalak:

  • Homeexchange: A kezdeményezés 1992-benindult, akkor még papíron. Azóta ezen az oldalon összesen már 65 ezer felhasználó osztotta meg az otthonát 150 országból. Az éves regisztráció díja 20 ezer forint.
  • Knock: Ugyanígy működik ez a felület is, ám itt csak 29 dollár, nagyjából 8 ezer forint a regisztrációs díj.
  • Love Home Swap: Ez az oldal azért érdekes, mert itt nem csak közvetlenül lakást cserélhetünk egy másik családdal, hanem pontokat gyűjthetünk a sajátunk kiadásával, majd azt lelakhatjuk, amikor nekünk tetszik.

Kiadó a kanapém

Világszerte rengetegen vendégeskednek számukra teljesen idegen emberek kanapéján, aki puszta jóindulatból és vendégszeretetből ajánlják fel ezt a lehetőséget. A legismertebb oldalak a Couchsurfing, a BeWelcome, a The Hospitality Club és a Global Freeloaders. Az ingyen szállás mellett ebben az a legjobb, hogy bepillanthatunk a helyiek mindennapjaiba, megismerhetjük a szokásaikat.

Housesitting

A House sitting oldalakon pedig olyan önkénteseket keresnek, akik beköltöznének egy házba pár hétre, esetleg egy-két hónapra, amíg tulajdonosok nincsenek otthon, és vigyáznának az értékekre, etetnék a háziállatokat, sétáltatnák a kutyát, öntöznék a növényeket.

Ez is egy remek lehetőség mindazoknak, akik megspórolnák a szállásköltséget, a letöbb ezzel foglalkozó oldal fizetős, 25 és 100 dollár közötti összegbe kerülnek.

Hosszú nyaralás

A Working and Holiday (WHS) vízumot azért vezették be, hogy azok is útra kelhessenek és beutazhassanak egy országot, akiknek egyébként nem lenne pénze, lehetősége hosszabb nyaralásra - tudtuk meg Dr. Szabó Orsolyától, a Workingholiday.hu egyik alapítójától.

Az oldalt olyan utazók alapították, akik ezzel a vízumtípussal már járták, vagy épp jelenleg is járják a világot, így a tényleges vízumtanácsadáson túl személyes tapasztalataikkal is tudják egymást segíteni. A vízumhoz ugyanis nem jár szállás, iskola, vagy épp munkalehetőség: ezeket mindenki magának intézi - főleg ebben tudnak segíteni egymásnak a csoport tagjai. Az oldal üzemeltetői azt javasolják, hogy amíg kint nem találnak fizetős állást, addig éljenek az önkéntes munkák adta lehetőségekkel:

"Én Új-Zélandon utazgattam így 3 hónapig, rengeteg mindent kipróbáltam a helikopter építéstől a méhészkedésen át a farmerkodásig. Ezek az önkéntes munkák nagyszerűek arra, hogy ne az itthonról vitt pénzünket éljük fel, hanem valami hasznosat csináljunk, miközben szállásért és ellátásért dolgozunk."

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm