9 °C Budapest

Indul az új reptéri buszjárat: ennyibe kerül majd kimenni Ferihegyre

MTI
2017. június 27. 22:02

Két héten belül elindítja a főváros az új reptéri buszjáratát, amely közvetlen összeköttetést nyújt a belváros és a reptér között. A járat 35 perc alatt érhet majd ki Ferihegyre.

Július 8-ától közlekedik az új közvetlen repülőtéri buszjárat Budapesten, a 100E jelzésű járat a Liszt Ferenc-repülőtér és a Deák Ferenc tér között szállítja majd az utasokat - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes. A közvetlen járatra egy jegy 900 forintba kerül majd. Az utasokat egyedi arculatú, alacsonypadlós és légkondicionált buszok szállítják majd, amelyek félóránként indulnak.

A járat a Deák Ferenc térről indulva csak a Kálvin téren áll majd meg a repülőtér felé, viszont a korai órákban, amíg a metrók nem közlekednek, az Astoriánál is fel lehet majd szállni rá. A repülőtér felől érkező buszokról a Kálvin téren és az Astoriánál is le lehet majd szállni. A főpolgármester-helyettes elmondta, a buszjárat alkalmazkodik a repülőtéri forgalomhoz: a Deák Ferenc térről reggel 4 órakor indul első busz a reptérre, az utolsó 23.30-kor. A repülőtérről a belvárosba reggel 5 órakor indul az első busz, az utolsó 0.30-kor.

A buszok a forgalomtól függően akár 35 perc alatt megteszik az utat. A 200E jelzésű járat, amely a Kőbánya-Kispest metróállomás és a repülőtér között közlekedik, a továbbiakban is szállítja az utasokat az eddigi díjszabás mellett. Kitért arra is: a vizes világbajnokság nagyon jó alkalom a járat igénybevételére, de arra "szeretnének berendezkedni", hogy a közvetlen járat hosszú távon szolgálja a turistákat és a repülővel utazó magyarokat.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem