14 °C Budapest

Indul a strandrazzia a Balaton körül: nem csak a hekkezők vannak veszélyben

2019. július 2. 08:31

A strandokon és fürdőknél működő vállalkozásokat ellenőrzi az adóhivatal több megyében, de nem hagyják ki a napozó-, és strandkellékeket áruló kereskedőket sem. A következő napokban hatósági vizsgálatokat tartanak a Balaton körül.

Egyre nagyobb tömegek keresik fel a vízpartokat és a fürdőket, így hogy elkezdődött a nyári szünet és a hőség is megérkezett. A strandolók számával a fogyasztás is megugrott a strandokon, fürdők közelében működő vállalkozásoknál: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feltehetően emiatt rendelt el strandrazziát jó pár megyében - írja a Magyar Nemzet.

A NAV tervei szerint az ország felében strandok és fürdők környékén dolgoznak majd nagyon gyakran az adóhatóság emberei. Somogyban például a pizzériákat, az ételkiszállítókat, a vendéglátóhelyeket és a fizetővendéglátókat ellenőrzik, a megye Balaton-parti településein és a zamárdi Balaton Sound Fesztivál környékén lehet ellenőrzésekre számítani.

Somogyban és Zalában is lesznek ellenőrzések a strandokon, fürdőhelyeken, Veszprémben pedig a szuvenír- és ajándékboltokat, illetve a strandcikkeket árusító üzleteket keresi fel a NAV, de még ebben a hónapban lesznek strandellenőrzések a Pest, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is. Baranyában a fürdőzéshez szükséges termékek árusítóhelyei számíthatnak hatósági vizsgálatra. Csongrádban a fürdőhelyek kereskedőit és vendéglátóit keresik fel a jövő héten.

A hatóság emberei főként arra kíváncsiak, hogy a vállalkozások átadják-e a nyugtát, a számlát vevőiknek, bejelentették-e alkalmazottaikat, és megfelelőn használják-e online pénztárgépüket, és szóba kerülhet a készpénzkészlet helyzete is.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem