2020. szeptember 28. hétfő Vencel

Indul a razzia a Balatonnál és a Velencei-tónál: ezt nézik az autósoknál és gyalogosoknál

  • MTI
  • 2020. augusztus 14. péntek 12:35

Közös közúti-vasúti ellenőrzést indított a vasúti átjárók biztonságáért a MÁV és a rendőrség.

A témában tartott pénteki, gárdonyi sajtótájékoztatón Biber Anett a MÁV Zrt. szóvivője hangsúlyozta: minden vasúti átjáróban történő baleset megelőzhető lenne odafigyeléssel és a szabályok betartásával. Hozzátette:

július végéig tizeneggyel kevesebb, harminc baleset történt, mint tavaly ebben az időszakban, de ennyi is túlságosan sok.

Jelezte, hogy éppen emiatt a nyári szezonban a MÁV és a rendőrség közös akciójában öt pénteken keresztül nyolc Balaton-parti és velencei-tavi település útátjárójában hívják fel a figyelmet a közút és vasút kereszteződéseiben bekövetkező balesetek megelőzésére.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Kíváncsi vagy, mennyiért vehetsz fel 2 millió forint személyi kölcsönt? Segítünk! Kalkulátorunk szerint 60 hónapos futamidőre jelenleg az UniCredit Bank nyújtja a legjobb ajánlatot, náluk 42 099 forintos törlesztővel számolhatsz; míg az MKB Banknál 43 358 forintos törlesztőt ígér a 10,95%-os THM. Érdemes még megemlíteni a Cetelem, a K&H Bank, illetve a Raiffeisen Bank ajánlatát is, náluk a teljes futamidőre tekintve 11,28% és12,84% közötti THM-mel kalkulálhatsz. Ha kíváncsi vagy arra is, mennyit kell visszafizetni összesen a hazai bankoknak, ha 2 millió forintot veszel fel 60 hónapos futamidőre, akkor a kondíciókért és egyéb kedvezményekért kersd fel a Pénzcecntrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.24-09.30
Országos

Lidl

09.24-09.30
Országos

Auchan

09.24-09.30
Országos

Interspar

09.24-09.30
Országos

Spar

09.24-09.30
Országos

Tesco

09.24-09.30
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó