2019. május 27. hétfő Hella

Ilyen simán fázhat rá az egyszeri autós: rendőr sem kell a felelősségre vonáshoz


Bár a magyar rendőrség bárki ellen indíthat eljárást forgalmi szabálysértés miatt, például egy videófelvétel alapján, ahhoz hogy ez megtörténjen több dolognak is klappolnia kell. Többek között azonosíthatónak kell lennie a helyszínnek, ismerni kell a felvétel idejét, és természetesen a videón szereplő sofőrnek ténylegesen szabályt kell sértenie - írja a InfoRádió.

A portál egy hozzájuk került videófelvétel kapcsán kereste meg az ORFK-t, azzal a kérdéssel, mikor indítható hivatali eljárás akkor, ha például egy videófelvételen csípnek nyakon egy súlyosan szabálytalankadó aszfaltbetyárt. A szerv válaszaiból kiderült, hogy a rendőrség a látókörébe kerülő, kiemelt tárgyi súlyú szabályszegés, vagy bűncselekmény gyanúját felvető esemény esetén hivatalból eljárást indít. Ám azzal, hogy a hatósághoz eljut egy felvétel, még nem indul automatikusan eljárás. Ehhez több dolog is kell:

  • azonosítható legyen a helyszín,
  • hogy valóban szabályt sértett-e a sofőr, és
  • hogy kiderüljön, Magyarországon történt-e az eset, hiszen a magyar hatóságok csak a határokon belül járhatnak el.
  • A felvétel készítésének idejét is ismerni kell, mert ilyen esetekben is létezik elévülés.

Sőt, az ORFK arról is tájékoztatta a portált, hogy az esetleges felvételen szereplő időpont nem elég, azt ugyanis a felvétel készítője állítja be a készüléken. Ebből az következik, hogy egy ilyen felvétel megszerzése után újabb bizonyítékokat kell gyűjteni - például a készítő tanúvallomását.

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,75 százalékos THM-el, és havi 85 891 forintos törlesztővel fel lehet venni a Budapest Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: az Erste Banknál például 80 439 forintos törlesztőt ígér a 2,66 százalékos THM; míg az MKB Banknál szintén alacsony, 2,70 százalékos THM is alacsony, 80 631 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a OTP Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

A tények magukért beszélnek: a férfiak több pénzt vernek el, mint a nők
A magyarok nem tudnak elszakadni a készpénztől, pedig drága mulatság...


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS