7 °C Budapest

Így utazik a magyar: tavaly közel 633 milliárdot költöttünk

2016. július 26. 13:35

Utazás, kikapcsolódás, pihenés: nyáron leginkább ezen három dologra gondolva könnyebb elviselni a hőséget és a kimerítő munkanapokat. A statisztikák szerint itthon már nemcsak ilyenkor választunk egyre többen külföldi úti célt.

Csak 2016 első negyedévében a magyarok 4,2 millió alkalommal utaztak külföldre, 17 százalékkal többször, mint 2015 hasonló időszakában, és 32 százalékkal többet, azaz 164 milliárd forintot költöttek utazásra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint  írja közleményében a Generali Biztosító.

Ha utazásról van szó, nem vagyunk restek: a magyarok tavaly összesen 17 millió 276 ezer alkalommal utaztak el. 63 százalékban 1 napos, 37%-ban pedig többnapos utakra mentek. Utóbbiak esetében 2015-ben átlagosan 6,3 napot töltöttünk utazással, és az összes utazást figyelembe véve összesen nem kevesebb mint 633 milliárd forintot fordítottunk kiruccanásainkra - derül ki szintén a KSH adataiból.

A növekvő tendencia folytatódni látszik: 2016 első negyedévében 4 millió 169 ezer alkalommal utaztunk el, amelynek kicsivel több mint a 38 százaléka volt többnapos út.

Hova utazunk legszívesebben?

A turisztikai célú utazások legnépszerűbb célpontja 2016 első negyedévében Ausztria volt (2 millió 225 ezer utazásból 650 ezer), ezt követi Szlovákia (426 ezer utazás) majd Németország (293 ezer alkalom), emellett a TOP 10-be bekerült még az Egyesült Államok és Olaszország is. Míg egy 5-30 napos utazáson átlagosan 13,6 ezer forintot költünk egy nap, egy 2-4 napos (hétvégi) látogatás napi 15 ezer forintos költést jelent.

Bár nálunk növekvő tendenciát mutat a külföldi utazások száma, egy felmérés szerint a megkérdezett európaiaknak csak az 54 százaléka tervezett nyaralást 2016-ban - ez 7 százalékos csökkenést jelent tavalyhoz képest. A nyári utazásra szánt átlagos európai költségvetés összege viszont emelkedett: jelenleg 2 247 eurón áll, mely hozzávetőlegesen 680 ezer forint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mi dönt az úti cél kiválasztásánál?

Nyáron az európaiak leginkább pihenésre vágynak, és arra, hogy a családjukkal, barátaikkal tölthessék az időt. Emellett az új kultúrák felfedezése is sokakat lázba hoz. Legnagyobb arányban, 42 százalékban az időjárást sorolják első helyre a fő befolyásoló tényezők közül, amit egy esetleges terroristatámadás kockázata (40%), az utazásra fordítandó költségek (38%), illetve a szabadidős és kulturális programlehetőségek (36%) követnek.

Nem meglepő, hogy az európaiak elsődleges nyári célpontjai a tengerparti üdülőhelyek (65%). A Földközi-tenger például a magyarok körében is kedvelt célpont ilyenkor, ahol azonban egy nagyobb eső könnyen megkeserítheti a nyaralást.

Magas beválású előrejelzés általában 4-6 napos időtávra készíthető, egy mediterrán ciklon csapadéktevékenységét illetően, vagy zivatarok kialakulásánál azonban még a következő napra is nagy bizonytalanságot rejthet az előrejelzés.

 - árulta el a Generalinak Molnár László meteorológus, az Országos Meteorológiai Szolgálat szolgáltatási osztályának vezetője. Ez alapján persze nehéz nyárra utazást tervezni, legfeljebb egy "last minute" út esetén érdemes rápillantani az előrejelzésre.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm