Igazi kuriózum a Balatonnál: hiába közel a tó, nem minden tiszta víkendház

2019. május 29. 08:14

Szent Györgyről általában a sárkányok és a gonosz feletti győzelem juthat eszünkbe. Azonban ha a Balaton-felvidékkel kapcsolatban említjük, akkor bizony először, mint tanúhegy jelenik meg előttünk, s majd a hozzá tartozó legendák. Ezt a csodálatos vulkanikus hegyet az ismert bazaltorgonák és a vadregényes táj teszi kedveltté a kirándulók körében. Ráadásul egyre nagyobb mértékben fejlődik is a hely - írja a Hellovidék.

A lap Budavári Dórával, a hegy szeremsével készített interjút, amiből kiderült többek között, hogy 2018-ban sikerült Dórának és szervező társainak összefogniuk a hegy déli oldalának borászatait és megrendezték a Szent György-hegy hajnaligot.

már világos volt, hogy valami igazán izgalmas történik a hegyen. Egyre több a nyitvatartó hely, gasztronómiailag is fejlődik a régió

- mesélte Dóra a HelloVidéknek, aki azt is elmondta, idén már második alkalommal már több a helyszín is, megnyílt időközben a MURCI, a Bencze Birtok egyedülálló natúr borbárja, és egyre több kis pince gondolja komolyan, hogy szeretné megmutatni magát. A tavalyi 2000-2500 után idén június 1-re 3000 körüli embert várnak. 

Ezen felül Budavári Dóra kiemelte, hogy a Szent György-hegy értékeit mindenkinek látnia kell, számtalan lehetőség nyílik, hogy felfedezhessük ezt a tájat, akár teljesen elszakadva a 21. század adta lehetőségektől. Erre lehetőség nyílik például OFFLINE túrával. Emellett azonban kiderült azt is, hogy 

noha közel a Balaton, mégsem nyaralóhely, védett, és szőlőhegy még mindig, nem lepték el a házak. Ez vonzza a csöndre, nyugalomra, alkotásra vágyókat

- mondta el a lapnak Budavári Dóra.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm