11 °C Budapest

Ide utaznak legszívesebben a magyarok: ez a forgalom egészen elképesztő

MTI
2019. augusztus 28. 15:02

Nőtt a fürdők forgalma az idei első fél évben a tavalyi azonos időszakhoz képest - mondta a Magyar Fürdőszövetség főtitkára szerdán az M1-en csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című közös műsorblokkjában. 

Nőtt a fürdők forgalma az idei első fél évben a tavalyi azonos időszakhoz képest - mondta a Magyar Fürdőszövetség főtitkára szerdán. Balogh Zoltán hozzátette: a fürdőágazat javulása nagymértékben hozzátett a magyar turizmus jó teljesítményéhez. A fürdőágazat a belföldi turizmus motorja, hiszen a vendégéjszakák 70 százalék fölötti részét fürdővárosokban foglalják le - jegyezte meg. 

Elmondta: a strandok kedveltsége és elhelyezkedése között komoly összefüggés van, az adatok szerint a keleti országrészben jóval nagyobb volt a növekedés aránya, mint a nyugati területeken. Az adatok alapján az is megállapítható, hogy a kisebb fürdők növekedési üteme elmarad a nagyobb fürdőkétől - fűzte hozzá. A növekedés mértékére az időjárási változások is nagyban kihatnak: a júniusi jó idő nagy látogatottságot hozott, míg a júliusi csapadékosabb időben kevesebben döntöttek a fürdők mellett - mondta Balogh Zoltán.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem