15 °C Budapest

Húsz százalékkal csökken a nyugdíjas buszbérletek ára

MTI
2013. október 16. 11:03

A Vértes Volán Tatán novembertől húsz százalékkal csökkenti a nyugdíjas buszbérletek árát, a kieső bevételt az önkormányzat megtéríti a közlekedési vállalatnak - jelentette be a polgármester és a Vértes Volán vezérigazgatója közös sajtótájékoztatón Tatán kedden.

Michl József (Fidesz-KDNP) hozzátette, az ár csökkentésével egyrészt a rendszeresen busszal közlekedő idősek anyagi terheit csökkentené a város, másrészt számít arra, hogy többen választják a közösségi közlekedést a autók helyett.

Németh Tamás vezérigazgató tájékoztatása szerint a csökkentett, az 1370 forintos bérletárat november elsejétől vezetik be. A nyomtatott bérletszelvényeken a szolgáltató az ár csökkenésére élénk, narancssárga színű felirattal hívja fel a figyelmet: "A bérlet árát Tata Város Önkormányzata 20% mértékkel csökkentette. Az Ön megtakarítása 345 Ft."

Havonta átlagosan háromszáz nyugdíjas bérletet váltanak az utasok Tata helyi autóbuszaira, a húsz százalékos díjcsökkentés a vállalatnak évente 900 ezer forint bevételkiesést jelent, melyet az önkormányzat veszteségtérítés keretében fizet meg.

Tatán, országos viszonylatban is a legfiatalabb átlagéletkorú 8 busz fut a helyi járatok útvonalán, évente 450 ezer kilométert teljesítenek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem