2019. november 15. péntek Albert, Lipót

Horror árak a pesti karácsonyi vásáron: 3500 a hot dog, 2200 a sültkolbász


Ezekben a pillanatokban veszi kezdetét a 21. Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren. A nyitásra a Pénzcentrum is kilátogatott, hogy be tudjunk számolni a hangulatról és persze az árakról.

November 8-án, azaz ma nyitott a Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár. Budapest egyik legnépszerűbb téli programja idén 21. alkalommal várja az érdeklődőket kézműves termékekkel, hagyományos karácsonyi ételekkel, kulturális- és gyerekprogramokkal, foglalkozásokkal, koncertekkel. Péntek délelőtt még kb. 95 százalékosan volt kész a vásár, a Pénzcentrum helyszíni tudósítójának képein is látszik, hogy az utolsó simításokat végzik a bódékon, éttermeken.


Az utolsó simítások.

A szervezők szerint a vásár évente csaknem 800 ezer turistát vonz, főleg külföldieket, hiszen magyar szót csak elvétve hallani ezekben a hetekben Budapest egyik legszebb terén. Ennek egyik fő oka minden bizonnyal, hogy nem a hazai pénztárcákhoz igazították az árakat. A Pénzcentrum a nyitás pillanataiban már a helyszínen volt, hogy minél hamarabb be tudjunk számolni a hangulatról és természetesen az árakról.

Csak az jöjjön vacsorázni, akinek sok pénze van

Évről évre elcsodálkozunk, hogy mennyibe kerülnek az ételek, italok és a különféle ajándéktárgyak a legnagyobb pesti vásárban. Tudósítónk több ártáblát is lefotózott, innen derült ki, hogy egy sima, mezítelen lángosért egy ezrest kérnek, a sajtos-tejfölösért már 1500-at kell fizetni, ha pedig valaki raguval kéri, az 2700-ba kerül. Van tócsni is, az drágább, 1500 forint a sima, raguval pedig ez is 2700. A táblán látható még, hogy lehet rétest is enni, 900 forint egy darab, a különleges fánokért pedig egy ezrest kell fizetni. Aki pedig grill dogot akarna, 3500 forintot kell kicsengetnie.


Ezres a legolcsóbb lángos.

Kürtőskalácsot több helyen is lehet venni 1200-1800 forintért, és tudósítónk szerint egy deci forraltbor átlagosan 300 forintba kerül - de láttunk "diétás forraltbort is" 1000 forintos áron. Egy löket pálinkáért 1200-1300 forintot kérnek a bódékban.


Itt 1200 a kürtőskalács, ami viszonylag olcsó.

A nagyobb kajáldákban is hasonlóan horror árakra kell számítani: az egyik hely árlistáján látni, hogy egy adag grillezett csirkemell 2150 forint, a sült kolbász kenyérrel és mustárral 2200, a hurka ugyanezekkel pedig 1800 forint. Itt a rétesért már egy ezrest kérnek, ahogy a savanyúságért is. A csirke brassóiért 3250 forintot kell fizetni, ahogyan a marhapörköltért is például, egy adag sztrapacska pedig 2800-ba kerül.


Húzós tud lenni egy családi vacsora.

A gyümölcsből készült kézműves valamiknek is megkérik az árát:


Nagyon szépek, ellenben nem olcsók.

Tavaly a Pénzcentrum külföldieket is megkérdezett arról, hogy szerintük drága-e a vásár. A legtöbben azt mondták, hogy egyáltalán nem az otthoni árakhoz képest, de akadt olyan turista is, aki kijelentette: nem tudja, de nem is érdekli mennyiért adják a dolgokat, mindent megvesz, amit csak akar.

Karácsonyi vásárok közel és távol

A vásár-rajongóknak 2019-ben pedig még több szórakozási lehetőséggel készül a főváros, ugyanis a Vörösmarty tér mellett már a Deák téren és a Fővám téren is élvezhetik a karácsonyi vásárok pezsgő hangulatát november 8-ától egészen január 1-jéig.

A Bazilikánál 2019. november 22. és 2020. január 1. között csodálhatjuk meg a korcsolyapályáról a fényfestést és az ízeket, a Jókai téren és Óbudán 2019. november 29 -és december 23. között, de november végétől karácsonyig szinte az összes magyarországi nagyvárosban lesz ünnepi készülődés Soprontól Debrecenig.

Aki pedig hajlandó még utazni is a hangulat kedvéért, annak Bécs a megfelelő helyszín: csaknem húsz adventi vásár és karácsonyi falu nyitja meg kapuit a napokban az osztrák fővárosban. A híres Christkindlmarkt november 15 és december 26. között várja az érdeklődőket.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 2 millió forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 40 436 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen 40 505 forintos törlesztőt (THM 8,97%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste, az MKB, valamint a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS