12 °C Budapest

Holnaptól újabb útszakaszt zárnak le: itt lehet torlódásra számítani

MTI
2019. augusztus 20. 10:00

Szerdán kezdődik a Szentendrei út felújítása a Mátyás király út és Pünkösdfürdő utca közötti, több mint egy kilométeres szakaszon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával megvalósuló rekonstrukció során az útszakaszt újraaszfaltozzák, ahol szükséges, teljesen új útpályaszerkezet épül, rendezik a parkolási helyzetet, a közvilágítást, a vízelvezetési rendszert és a zöldfelületeket. 

Az útépítés miatt 25 fát ki kell vágni, amelyhez rendelkezésre állnak a jogerős engedélyek, pótlásként 283 fát ültetnek - olvasható a közleményben.

A munkavégzés idejére a Szentendrei út Mátyás király út és Hollós Korvin Lajos utca közötti szakaszát egyirányúsítják a városhatár felé. A forgalmi rend változása miatt módosul a Szentlélek tér irányú 134-es és a Dél-Pest felé tartó 923-as busz útvonala is: a Szentendrei út helyett mindkét buszjárat a Batthyány utcán és a Rákóczi úton halad.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem