Hivatalos: két határátkelőt is megnyitnak Magyarország és Ausztria között

MTI
2020. május 12. 21:44

Hosszú tárgyalások után sikerült megállapodni az osztrák hatóságokkal, így szerda reggeltől megnyílik a Jánossomorja és Andau, valamint az Alsószölnök és Neumarkt közötti határátkelő a személyforgalom előtt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd este a Facebook-oldalán.

A közleményben a tárcavezető azt írta, a koronavírus miatt az elmúlt hetekben minden európai ország - így Magyarország is - korlátozta a személyforgalmat határain. Ez komoly nehézségeket okozott azoknak, akiknek a határ túloldalán van a munkahelyük - mutatott rá.

"Nagy István és V. Németh Zsolt képviselőtársaim azzal kerestek meg, hogy az ingázók életének megkönnyítése érdekében állapodjunk meg az osztrák hatóságokkal a jánossomorjai és az alsószölnöki átkelők megnyitása érdekében. Hosszú tárgyalásokat követően sikerült megállapodást elérnünk, így képviselőtársaim kérésének megfelelően ingázó honfitársaink holnap reggeltől mindkét településnél átléphetik a határt" - fogalmazott Szijjártó Péter. Hozzátette, hogy a Jánossomorja és Andau közötti átkelő 5 és 21 óra között, az Alsószölnök és Neumarkt közötti átkelő pedig 7 és 19 óra között lesz nyitva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm