8 °C Budapest

Hétvégi roham: ennyit költenek fejenként a magyarok egy éjszaka

2018. október 16. 08:30

Erős forgalom várható a hosszú hétvégéken a szállodákban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke szerint. Egy elemzés azt mutatja, hogy a belföldi települések közül az október 23-i hétvégén a legnagyobb vendégforgalomra Eger, Gyula és Hajdúszoboszló számíthat.

Könnyid László, az MSZÉSZ elnöke az MTI-nek elmondta: jelentős az érdeklődés mindkét hosszú hétvége iránt, ez látszik az előfoglalási adatokon. Az október 23-it közvetlenül még egy hosszú hétvége követi, a november elsejei mindenszentek ünnepével. A forgalom a hosszú hétvégék között oszlik meg, emiatt nem lesz teljes teltház a magyarországi szállodákban. A belföldi utazni vágyók vagy az egyiket, vagy a másikat választják. Előfordul ugyanakkor, hogy az iskolai őszi szünet miatt hosszabb utazást terveznek, ezekre is van foglalás.

Kitért arra is, hogy a karácsonyi-szilveszteri időszakra az érdeklődés már most jelentős, minden eddiginél nagyobb. A Szállás.hu MTI-nek küldött elemzése szerint az október 23-i hosszú hétvégén sok magyar család indul útnak: közel háromszor annyian, mint egy átlagos őszi hétvégén. Az előfoglalási adatok alapján a hotel kategória a legnépszerűbb, azon belül is a wellness-szolgáltatást nyújtó szálláshelyek - ismertette a közleményben Keresztes Nóra, a Szállás.hu marketing menedzsere.

A 4 napos pihenő során szálláshelyre várhatóan átlagosan 52 989 forintot költenek az utazók, átlagosan 3,16 fő tölti az ünnepet szálláshelyen, a foglalási hosszuk 2,28 éjszaka.

Nagyjából minden 5. utazó SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát, esetükben az átlagos foglalási érték jóval magasabb, 80 095 forint - ismertette a közlemény. 

A legkeresettebb turisztikai attrakciók rangsorát az Egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő, valamint a Zalakarosi Fürdő vezeti. A Szallas.hu teljes előfoglalási adatait megvizsgálva a belföld és külföld megoszlása 92, illetve 8 százalék. A hosszú hétvégén határon túlra utazók körében a három legkedveltebb úti cél a lengyelországi Zakopane, a csehországi Prága és a romániai Szováta.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Danubius Hotels szállodáiban is 80 százalék feletti a foglaltság - mondta az MTI érdeklődésére Fodor-Kassai Mónika, a Danubius Hotels PR igazgatója. A margitszigeti szállodák foglaltsága 80 százalék körüli, a büki szállodákban pedig már várólistát kellett bevezetni a teltház miatt mindkét közelgő - október 23-i, és november elsejei - hosszú hétvégére. Sárváron a foglaltság 90 százalékon áll mindkét hétvégére, Hévízen pedig mindkét szállodában 80 százalék feletti a töltöttség.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem