2020. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Hétvégére visszatér a nyár: 26 fok és szikrázó napsütés vár ránk


Igazi kirándulóidő várható a hétvégén; az elkövetkező napokban egyre melegebb időre számíthatunk. A nappali maximumok a 26 fokot is elérik majd.


Csütörtökön a legtöbb helyen már a napsütésé lesz a főszerep, északon is kevesebb felhő lesz az égen, északkeleten azonban még mindig lehetnek tartósabban felhős területek. A többfelé élénk délies szélben délutánra már mindenütt 19 és 26°C közé melegszik a levegő, az ország északkeleti harmadán lesz a hűvösebb.

Pénteken is sok napsütésre, csapadékmentes időre van kilátás, inkább csak északon jelenhetnek meg időnként felhők az égen. Több helyen megélénkülhet a légmozgás, de kellemesen meleg időben lesz részünk, akár 20-26 fokot is mérhetünk. Hajnalban mindössze 9 és 14°C közé hűl a levegő.

Szombaton időnként megélénkül, északnyugaton néhol meg is erősödik a szél, de továbbra is derült, napos lesz az idő, csapadék nem várható. A minimum-hőmérséklet 8 és 14 fok között valószínű. A nappali maximumok 20 és 26 fok között alakulnak.

Vasárnap mérsékelt marad a légmozgás. Napos idő várható, csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban 8-13 fok lehet. Napközben 21-26 fokig melegszik a levegő.

Részletes előrejelzés, pollenjelentés a Pénzcentrum időjárás aloldalán - KATTINTS!

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Kíváncsi vagy, mennyiért vehetsz fel 2 millió forint személyi kölcsönt? Segítünk! Kalkulátorunk szerint 60 hónapos futamidőre jelenleg az UniCredit Bank nyújtja a legjobb ajánlatot, náluk 42 099 forintos törlesztővel számolhatsz; míg az MKB Banknál 43 358 forintos törlesztőt ígér a 10,95%-os THM. Érdemes még megemlíteni a Cetelem, a K&H Bank, illetve a Raiffeisen Bank ajánlatát is, náluk a teljes futamidőre tekintve 11,28% és12,84% közötti THM-mel kalkulálhatsz. Ha kíváncsi vagy arra is, mennyit kell visszafizetni összesen a hazai bankoknak, ha 2 millió forintot veszel fel 60 hónapos futamidőre, akkor a kondíciókért és egyéb kedvezményekért kersd fel a Pénzcecntrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Már repkednek a 100 ezres bírságok: könnyen megüthetik a bokájukat a háztulajok
Magyaroszágon évente több ezer köbméternyi illeglis hulladékot rak le a lakosság, melynek elszállítása komoly gondot okoz a hatóságoknak. Kevesen tudják, de akár 100 ezer forintos bírsággal is sújthatja őket a hatóság.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.24-09.30
Országos

Lidl

09.24-09.30
Országos

Auchan

09.24-09.30
Országos

Interspar

09.24-09.30
Országos

Spar

09.24-09.30
Országos

Tesco

09.24-09.30
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó