11 °C Budapest

Hatalmas változás a Volán buszok körül: erről érdemes tudnod

MTI
2019. szeptember 30. 08:30

Október 1-jétől egyetlen állami társaság, a Volánbusz Zrt. látja el az ország egész területén a közúti helyközi személyszállítást. Az egyesülés nem befolyásolja sem a menetrendet, sem a tarifát, a járművek és az autóbuszvezetők ugyanazokon a viszonylatokon fognak közlekedni és ugyanazokon a megállóhelyeken fognak megállni - mondta a közlekedési vállalat elnök-vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.

A lap hétfői számában megjelent interjúban Dávid Ilona elmondta, hogy az integráció alapvető célja a közúti közösségi közlekedés fejlesztése, az utasok magasabb színvonalú kiszolgálása. Állami vállalatként fontos szempont a költséghatékonyabb, szervezettebb működés kialakítása is.

"Emellett kiemelt tervünk, hogy a helyi közlekedésben, azaz a települések, városok személyszállítási feladataiban újra aktív szerepet kapjon a Volánbusz" - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Az integráció folyamatáról elmondta, hogy a közlekedési központok beolvadnak a Volánbusz Zrt.-be, azaz a munkatársak jogutódlással átkerülnek a társasághoz. Az egyesülés után a Volánbusz 19 ezer fős nagyvállalattá válik.

Arra a kérdésre, hogy mekkora a sofőrhiány, Dávid Ilona megjegyezte, hogy nagy különbségek vannak az egyes régiók között: van, ahol egyáltalán nincs sofőrhiány, máshol több ember hiányzik a rendszerből. "Minden autóbuszvezetőre, műszaki munkatársra szükségünk van, és meg is teszünk mindent annak érdekében, hogy megtartsuk a kollégákat. Emellett folyamatosan toborzunk" - fűzte hozzá.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A várható előnyökről szólva kiemelte a közlekedési központokat körülvevő határok feloldását. "Megkezdtük a menetrendek összehangolását, először a Volánbusz és a DAKK Zrt. dél-alföldi menetrendjét optimalizáltuk. Ennek eredményeként ugyanahhoz a teljesítményhez most kevesebb autóbusz és autóbusz-vezető szükséges, csökkennek a működési költségek, de az utasokat ugyanúgy kiszolgáljuk, hiszen csak a régiók közti párhuzamos közlekedést számoltuk fel" - mutatott rá.

Hangsúlyozta, hogy a szolgáltatási színvonal növeléséhez feltétlenül szükséges a járműpark megújítása. Már tavaly megkezdték a korszerű autóbuszok beszerzését, 2018 novemberétől idáig 269 új jármű állt forgalomba országszerte. A közelmúltban 638 autóbusz beszerzését indították el, ami a teljes járműállomány tízszázalékos megújulását jelenti, és stratégiájukban a buszbeszerzések a jövőben is kiemelt helyen szerepelnek.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm