Használt kocsit vettél? Ezt teheted, ha kiderül, valami nagy baj van vele

2018. március 10. 10:02

Még az átlagosan körültekintő fogyasztótól sem várható el használtautó-vásárlásnál, hogy kiszűrje a motorvezérlő olyan hibáját, ami csak kiszerelés után látható. Épp ezért helyesen döntött a Budapesti Békéltető Testület amellett, hogy a kereskedőnek ki kell fizetni a több mint háromszázezer forintos javítási költséget - állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla abban a bírósági ügyben, amelyet még korábban a használtautó-kereskedő indított a Testület ellen.

Még az átlagosan körültekintő fogyasztótól sem várható el használtautó-vásárlásnál, hogy kiszűrje a motorvezérlő olyan hibáját, ami csak kiszerelés után látható.Épp ezért helyesen döntött a Budapesti Békéltető Testület amellett, hogy a kereskedőnek ki kell fizetni a több mint háromszázezer forintos javítási költséget - állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla, amely kimondta, hogy a fogyasztó a békéltető testületi eljárásban megfelelően bizonyította az autó hibáját a fényképfelvételekkel, a szakszerviz feljegyzésével, és a javításról szóló számlával.

A használtautó-kereskedőnek pedig ezzel szemben be kellett volna bizonyítania, hogy a hat hónapon belül előjött hiba csak a gépkocsi megvásárlása után keletkezett. Erre azonban nem került sor, ezért viselnie kellett ennek a következményeit.

A fogyasztók körében népszerűek a használt autók, tekintve, hogy vételáruk az új modelleknél sokkal kedvezőbb. Azt már sokan tudják, hogy ilyenkor érdemes körültekintően eljárni és szakemberrel is átnézetni az autót, ha azelőtt azt már használták. Sokszor viszont még a legnagyobb tudatosságot tanúsítva sem kerülhetőek el az olyan kellemetlen helyzetek, mint amikor csak a több lefulladás utáni teljes átvizsgálás után - és a megvásárlást követően - derül ki a rejtett hiba, aminek a javítása több százezer forintba kerül.

Így járt az a fogyasztó is, aki ötmillió forintért vett meg egy márkás autót használtan, azonban az már egy hónapon belül használhatatlanná vált és többször lefulladt. Elvitte ezért egy szakszervizhez, ahol megállapították, hogy teljes motorvezérlő csere szükséges, mivel a vezérlő sérült. Feltehetően ugyanis tűz volt korábban a motortérben és a hiba szakszerűtlenül került elhárításra, mivel a motorvezérlő szabad szemmel nem látható alsó oldala szét volt égve és kormozódva, korábban azt szétvágták és szilikonnal kenték le. Ez azonban olyan hiba volt, amelyet még egy általános állapotfelmérés sem mutat ki, hiszen ahhoz a motorvezérlő kicsavarozása lett volna szükséges.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem