Hangosak és sokat isznak? Szidhatod a fiatalokat, de ők fogják talpra állítani a hazai turizmust

2020. május 29. 21:04

Főképp a fiatalok azok, akik már a következő hazai úticélon gondolkodnak, derült ki egy friss kutatásból. Kiderült az is, hogy kikkel és hova terveznek utazni a közeljövőben, és melyik úti célok húzhatnak hasznot a Pünkösddel induló nyárból.

Belföldi utazást zömmel a 18-29 éves korosztály és a magas iskolai végzettséggel rendelkezők terveznek a járvány után, így várhatóan ők lesznek azok, akik a hazai turizmus fellendítését megkezdik, és utat törnek a félénkebb utazóknak - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásábólkészüét felmérésből. A lakosság kétharmada a belföldi úti célokat preferálja a külföldiekkel szemben, így a fellendülésből a hazai turizmus húzhat hasznot.

Minden hatodik magyar tervez rögtön a járvány lecsengését követő egy hónapban hazai utazást. Az elkövetkező negyedévben további 23%-a, fél évben pedig 20%-a kapcsolódna ki itthon. Főképp azokkal utaznának, akikkel a karantént is együtt töltötték: a nagyobb társasággal való nyaralások az idén visszaszorulnak, minden második válaszadó családi utazást tervez.

Idén a Balaton a Riviéra

Bíztató a belföldi turizmus szemszögéből, hogy azoknak is nagyobb a kedvük az itthoni desztinációkhoz, akik amúgy eddig nem hazánkat választották. A többség ráadásul valamilyen új, eddig ismeretlen úti cél felé venné az irányt. Az utazások céljaként az aktív szabadidős tevékenységek bizonyulnak a legnépszerűbbnek, de emellett szívesen keresnék fel a gyógy-, illetve élményfürdőket is a magyar országjárók, így várhatóan a pünkösdi hétvége is kirándulásokkal és fürdőzéssel telik.

Kedvelt úti cél Tokaj és a Velencei tó is. Mindezek fényében az is elképzelhető, hogy az idei Balatoni szezon a régi idők emlékét, a nyolcvanas évek tömött strandjait fogja visszahozni.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm