13 °C Budapest

Halálos veszély leselkedik ránk: így védekezhetünk ellene

2018. április 2. 10:00

Kullancsokkal bárhol találkozhatunk; városi parkban, erdei kiránduláskor, de játszótéren vagy a sportpályán is. 60 százalékunkat már csípte meg kullancs, de szerencsére a többség - közel 80 százalék - tisztában van azzal, mi ilyenkor a teendő. A Lyme kór ellen nincs védőoltás, de biztosítás igen.

A kullancs agyvelő- és agyhártyagyulladást (kullancsencephalitis), illetve Lyme-kórt terjeszt, mindkettő súlyos betegség. A Genertel második éve végez felmérést 1000 fő megkérdezésével, amely során arra kíváncsiak, mennyire vagyunk tudatosak, ha kullancsveszélybe kerülünk, tudjuk-e mi ilyenkor a tennivalónk és mit teszünk meg annak érdekében, hogy elkerüljük a bajt.

Az előző évhez hasonlóan a Genertel által megkérdezett 1000 fő 60 százaléka válaszolta, hogy volt már kullancscsípése és több mint 80 százalék tudta helyesen a kullancs által terjesztett, fent említett két betegséget.  Védőoltással védekezhetünk az agyvelő és az agyhártyagyulladás ellen, de a Lyme-kór sajnos nem előzhető meg, csak úgy, ha elkerüljük magát a kullancscsípést.

Ezért is kiemelten fontos, hogy tudjuk, milyen helyeken fordul elő leginkább kullancs. Ilyen az erdő, magas páratartalmú környezet, dús aljnövényzetben, de városi parkokban, kertes házak udvarán, sportpályákon előfordulhatnak, így már nemcsak a természetben járók, lehetnek veszélyben, hanem mindenki, aki "kullancsfertőzött" területen tartózkodik. Az országon belül leginkább Észak-Magyarország, Nyugat-Magyarország, a Duna-menti térségek és a Balatoni régió számít nagy kockázatú területnek, míg a fertőzött megyék: Zala, Somogy, Vas, Heves, Borsod és Nógrád megye.

Ha mégis megcsípett minket, ügyeljünk arra, hogy helyesen távolítsuk el a kullancsot; kizárólag hegyes orrú csipesszel és semmiképpen se próbálkozzunk krémekkel vagy gyufával!

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Sőt! A megkérdezettek majdnem fele tudja, hogy miután kihúztuk a kullancsot egy csipesszel, érdemes a vérszívót ellenőrzésre beküldjük a patikákban kapható kullancsbeküldő készletek segítségével, hogy biztosak legyünk abban, nem fertőződtünk meg. Ha mégis megtörténik a baj és bárhol a világon megcsíp minket egy kullancs, jól jön, ha kötöttünk ingyenes kullancsveszély biztosítást, amely abban az esetben térít, ha a két leggyakoribb kullancs által okozott fertőzésben betegedtünk meg. A biztosítás kiterjed a velünk egy háztartásban élő felnőttekre és gyerekekre is. A maximálisan kifizethető biztosítási összeg Lyme kór, agyburok és/vagy agyvelőgyulladás esetén 20000. Amennyiben ugyanezen betegségek következtében haláleset következik be, a biztosítási összeg 1000000 forint.

Hogyan védekezzünk a kullancsok ellen a biztosításon kívül?

  • Védőoltással
  • Zárt, szellős ruházattal, lehetőleg kerüljük a sötét színeket, mert azokon nehezebben vesszük észre a kullancsot.
  • Ugyanígy, inkább zárt, de szellős cipő javasolt.
  • Kullancsriasztó szerek használatával
  • Sűrű aljnövényzetű, bozótos helyek elkerülésével.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem