6 °C Budapest

Furcsa autók, hátizsákos figurák lepik el Magyarországot

2018. május 14. 12:30

A Google ma bejelentette, hogy megkezdik a Street View, vagyis az Utcakép funkcióinak frissítését Magyarországon, melynek célja, hogy a Google Térkép naprakész legyen. A Google autói május 16-án indulnak el a magyarországi utakon, hogy a korábban kihagyott régiókról fényképeket gyűjtsenek, valamint, hogy a meglévő helyszínekről készített felvételeket frissítsék.

Az Utcakép a Google Térkép rendkívül népszerű szolgáltatása, amely már több mint 80 országban érhető el világszerte. 360 fokban készített felvételek egy panorámakép-rendszert hoznak létre, mely virtuális valósággá összeállva bejárhatóvá teszi az adott környéket. A szolgáltatás a Google Earth és a Google Térkép mobil verziójában is elérhető. A Google Térkép felhasználói, valamint a térképeken megjelenő vállalkozások számára kiemelten fontos, hogy az Utcakép felvételei naprakészek legyenek - írja közleményében a Google.

Turisztikai irodák és helyi szervezetek igényére az olyan helyszínekről is készül felvétel, amelyek semmilyen más járművel, csupán gyalogosan közelíthetőek meg. Ezek a felvételek a hátizsák formájú berendezés, a Trekker segítségével készülnek.

A képek közzétételét megelőzően az összes felismerhető arc és rendszám automatikusan elhomályosításra kerül. A felvételek közzétételét követően is van lehetőség a további részletek elhomályosítására, a Google Maps weboldalán ez az elem a képablak jobb alsó sarkában látható, az alkalmazásban pedig a megjelölési gombról vagy a menügombról érhető el.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem