13 °C Budapest

Friss toplista: úgy vesszük az autókat, mintha nem lenne holnap

2017. október 2. 20:00

Az előző év azonos időszakához képest 16,8 százalékkal több, 9607 új személyautót helyeztek forgalomba szeptemberben, az év első kilenc hónapjában 2016 január-szeptemberhez képest pedig 19,1 százalékkal több, 82 681 új autó került forgalomba.

A közlemény szerint a személyautók szeptemberi és az első háromnegyed évi forgalomba helyezési adatai azt mutatják, hogy a piac trendszerűen meghaladja a várakozásokat, ezért a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) megemelte éves előrejelzését, így a korábban várt 102 ezer helyett 112 ezer személyautó eladására számít az idén - közölte az MGE és a Carinfo.hu hétfőn az MTI-vel. 

Az MGE adatai alapján az exportált autók aránya nem változott. A magánvásárlók visszatérése folytatódik, arányuk már megközelítette a 40 százalékot.

A kishaszonjárművek eladása szeptemberben 6,5 százalékkal 1556-ra csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az év első kilenc hónapjában 14 százalékkal kevesebb, 13 311 új kishaszon járművet helyeztek forgalomba 2016 január-szeptemberhez képest. A visszaesés a tavalyi magas bázissal magyarázható, a közben beszüntetett növekedési hitelprogram (nhp) hatása jelentős volt. Ezeket figyelembe véve az MGE az éves előrejelzését 22 ezerről 19 ezerre csökkentette - közölték.

Szeptemberben 1,9 százalékkal több, 164 motorkerékpárt hoztak forgalomba. A motorkerékpár piac továbbra is gyenge, annak ellenére, hogy a január-szeptemberi időszakban 5,3 százalékkal, 2024-re nőtt a forgalomba helyezett motorok száma az előző év azonos időszakához képest. Ennek a járműfajtának az értékesítését fokozottan befolyásolja az időjárás. Az MGE szerint a helyzet javítása érdekében fontos lenne a robogóazonosítás megoldása és a regisztrációs adó kiigazítása a használati kétkerekűeknél, valamint könnyíteni kellene a robogókhoz szükséges B kategóriás jogosítvány megszerzését.

A nagyhaszon járműveknél az év eleji visszaesés megfordult és növekedést mutat az első kilenc havi adat: szeptember végéig 4167 jármű kelt el, 13,9 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. A szeptemberben forgalomba helyezett 532 nagyhaszon jármű 52,9 százalékkal haladja meg a tavaly szeptemberi eladásokat. 

A nehézpótkocsik forgalmazásának piaca szeptemberben mintegy 30 százalékkal, 365-re nőtt az elmúlt év azonos időszakához képest. A januári-szeptemberi időszakban 19,4 százalékkal, 3072-re bővült a tavalyi adatokhoz képest. Mindez az alacsony piaci kamatoknak, illetve a megnövekedett fuvarmegbízásoknak, és az új piaci szereplők megjelenésének köszönhető - áll az MGE közleményében. A Carinfo.hu tájékoztatása szerint a személygépkocsi típusok közül az év első kilenc hónapjában a legtöbbet, 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

  • 11 334-et a Fordból helyezték forgalomba, 
  • Suzukiból 10 765, 
  • Opelből 8213, 
  • Toyotából 7072, 
  • Skodából 7019 kelt el. 

Az előző év azonos időszakában is a Ford állt az élen, a második helyen az Opel volt, míg a harmadik, illetve a negyedik helyet a Suzuki, illetve a Volkswagen szerezte meg.  A motorkerékpár típusok közül az év első kilenc hónapjában a legtöbbet, 476-ot Hondából adtak el, Suzuki motorból 331, BMW-ből 326, Yamahából 234, a Piaggio-ból 161, a Kawasakiból 90 kelt el. Az előző év azonos időszakában is a Honda állt az első helyen, azt követte a Suzuki, a BMW, a Yamaha, a Piaggio és a Kawasaki.

Szintén mai hír, hogy elkészült az 500 ezredik Győrben gyártott Audi, a TT S modell viperazöld színű, kétliteres négyhengeres benzinmotor hajtja, s már úton van nagy-britanniai tulajdonosához - közölte az Aufi Hungária Zrt. az MTI-vel.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem