21 °C Budapest

Fontos változások a MÁV-nál: ne megszokásból közlekedj!

2019. június 7. 17:30

Pünkösdkor változik a vonatok közlekedési rendje: június 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én kedden pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. A Televonat június 10-én, hétfőn közlekedik. A helybiztosítással közlekedő vonatok foglaltságának adatai csütörtöktől megtekinthetők a MÁV-csoport honlapján.

A felkészülés és a megnövelt kapacitás ellenére - egyes népszerűbb utazási időpontokban - gyorsan megtelhetnek az InterCity vonatok, ezekre érdemes elővételben megvenni a menet- és helyjegyeket. Az InterCity-vonatokhoz a helyfoglalások figyelembevételével - a lehetőségekhez mérten - pluszkocsikat kapcsol a vasúttársaság.

A helybiztosítással közlekedő vonatok foglaltságának adatai csütörtöktől megtekinthetők a MÁV-csoport honlapján. A tájékoztató jellegű adatokat naponta többször is frissíti a MÁV-START. Az utasok egy letölthető táblázatban megnézhetik, hogy hol tart a kötelező helybiztosítással közlekedő vonatok foglaltsága az egyes napokra vonatkozóan, és azt, hogy a kiválasztott induló járatra van-e még szabad hely.

A legforgalmasabb Budapest-Debrecen-Záhony vonalon új InterCity vonat is közlekedik Sóstó IC néven, pénteki és vasárnapi menetrend szerint. Az IC a Nyugati pályaudvarról 20:23-kor indul, Debrecenbe 22:52-kor, Nyíregyházára 23:24-kor érkezik meg. Visszaútban Záhonyból 18:35-kor indul, Nyíregyházára 19:25-kor, Debrecenbe 20:01-kor, a Nyugatiba 22:37-kor fut be. Az InterCity-vonatokon kívül a gyors-, sebes- illetve személyvonatokat is választhatják az utasok. Nyíregyházáról Debrecenen át Budapestre közlekedő Televonat a megszokottól eltérően nem vasárnap, hanem pünkösdhétfőn indul. Ez a járat kizárólag speciális, úgynevezett Televonat-jeggyel vehető igénybe, melynek ára rendkívül kedvező: Nyíregyházáról 2490, Debrecenből 2210 forintba kerül. A Televonat a várható utasforgalomra való tekintettel 600 ülőhellyel indul Nyíregyházáról.

Elővételi és kedvezményes jegyvásárlás

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a MÁV-START azt javasolja utasainak, hogy a menetjegyeket és a helyjegyeket - lehetőség szerint már az ünnep előtt néhány nappal -elővételben váltsák meg. Használják a jegyértékesítő automatákat, vegyék igénybe az internetes jegyvásárlás lehetőségét, továbbá a Vonatinfó alkalmazásból vagy online megvásárolható és a vonatokon elektronikusan bemutatható e-vonatjegyet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Folyamatosan, így az ünnepi időszakban is érvényesek az önkiszolgáló csatornák igénybevétele esetén nyújtott kedvezmények: automatából vásárolt vagy online váltott, de automatából kinyomtatott jegyekre 5, e-vonatjegyekre 10 százalékos kedvezményt nyújt a MÁV-START. Az utasok az ünnepi időszakban is csaknem napi 150 csúcsidőn kívüli, kevésbé kihasznált járatra válthatnak jegyet 20 százalékos kedvezménnyel, amennyiben online vásárolják meg.

A 26 éven aluli - diákigazolvánnyal nem rendelkező - fiatalok június 7-én 10 órától június 10-én éjfélig tartó időszakban igénybe vehetik a hétvégi, 33 százalékos kedvezményű menetjegyet. A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok stb. is élhetnek a szokásos kedvezményekkel.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem