Fontos változás a pályamatricáknál: ezt minden autósnak tudnia kell!

2019. március 30. 18:29

Hétfőtől kétszintű ügyfélazonosítás lép életbe a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nél. A NÚSZ Zrt. az állami vállalatok körében az elsők között vezeti be ezt a megoldást a weboldalain (ematrica.nemzetiutdij.hu, illetve hu-go.hu) bankkártyával végzett e-matricás, illetve e-útdíjas vásárlásoknál - közölte a társaság.

A kétszintű ügyfélhitelesítés lényege, hogy az ügyfélnek - a már megszokott kártyaadatokon (név, kártyaszám, lejárat, CVC/CVV kód) kívül - azt a megerősítő kódot is meg kell adnia, amit a bank küld a kétszintű ügyfél azonosításra képes bankkártyához tartozó telefonszámra.

Az ügyfél ezzel a kóddal tudja végrehajtani a NÚSZ online felületein kezdeményezett elektronikus fizetést. Fontos, hogy az ügyfelek azt a mobilszámot használják, amit a bankjuk is nyilvántart. Ellenkező esetben nem fogják megkapni a banki megerősítő kódot tartalmazó sms-t, és nem fognak tudni vásárolni. Az ügyfeleknek tehát érdemes egyeztetniük a bankjukkal a telefonszámukat és a bankkártyájukat illetően.

A kétszintű ügyfélazonosítás - ami mindössze pár másodpercet vesz igénybe - mindenki számára előnyös. Jó a bankkártya tulajdonosoknak, mert így senki nem élhet vissza az adataikkal, a csalók nem károsíthatják meg az ügyfeleket, és jó a szolgáltatónak is, mert elejét veheti a visszaélésgyanús pénzügyi műveleteknek és az ilyen irányú ügyfélpanaszoknak.

Az Európai Bizottság 389/2018. számú rendeletének értelmében 2019. szeptember 14-ével a bankkártyával végzett online tranzakciók esetében kötelező bevezetni a kétszintű ügyfélazonosítást az Európai Unió tagállamaiban.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem