12 °C Budapest

Felborul a pesti közlekedés a korlátozások miatt? Erre készülj szerdától

2020. november 10. 16:48

Holnaptól életbe lépnek az új korlátozások, amelyek gyökeresen átalakíthatják a fővárosi autóforgalmat - főképp az esti órákban. A Waze adatai alapján megnéztük, hogy az eddigi, enyhébb intézkedések - és az ingyenes parkolás - milyen változásokat hozott, illetve a Pénzcentrum azt is megpróbálta felvázolni, mit hozhatnak a szerdától élő, szigorúbb korlátozások.

Egy hete sem léptek életbe a szigorítások, Orbán Viktor tegnap máris újakat jelentett be, amelyek azért jóval nagyobb mértékben befolyásolják a mindennapi életünket. Eddig ugye éjfél és hajnali öt között volt kijárási korlátozás, és csak a szórakozóhelyeket kellett bezárni, valamint talán a legnagyobb jelentősségű intézkedés, hogy ingyenessé tették a parkolást. Utóbbi végett megnövekedett az autóforgalom a fővárosban, mindenki igyekszik a lehető legközelebb leparkolni a munkahelyéhez. Gulyás Gergely miniszter is azzal indokolta az intézkedést, hogy

inkább legyen dugó Budapesten, mint zsúfoltság a tömegközlekedésen.

Hogy ez milyen hatással volt a budapesti forgalomra, az a Waze grafikonjain is látható. A navigációs alkalmazás majdhogynem realtime közli az adatokat az aktív felhasználókról. Az alábbi görbe Budapest kéthetes számait mutatja, látható, hogy az ingyenes parkolás életbe lépésének napjától (negyedike) valóban megugrott az aktív felhasználók száma, reggel és délután is többen ültek autóba.

Forrás: Wazestats.com

Sőt, az is látható, hogy a napközbeni "holtidőben" is többen autóznak Budapesten, amióta ingyenes a parkolás. A görbék formáját egyébként nem érdemes összevetni az előző hetiekkel, hiszen akkor szünet volt az iskolákban, sok szülő szabadságon volt. Amint újra volt iskola (másodikától), újra visszaállt a reggeli és az esti csúcsforgalom. Az éjszakai kijárási korlátozás hatásai minimálisan figyelhetőek meg, vélhetően azért, mert éjjel eddig is jellemzően azok használták a Waze-t, akik dolgoztak - például az áruszállítók. Érdemi éjjeli csökkenést csak a hétvégén figyelhettünk meg az előző hétvégi adatokhoz képest (31-e és elseje), hiszen akkor még egyrészt lehetett bulizni, másfelől pedig sokan indulhattak útnak a temetőjárás után, vagy a rokonoktól is az esti, éjszakai órákban.

Mire számíthatunk szerdától?

Ahhoz, hogy valamelyest prognosztizálni tudjuk, milyen hatása lesz a frissen bejelentett korlátozásoknak a forgalomra, a 24 órás adatokat kell segítségül hívnunk. Emlékeztetőül: a kormány kitolja a kijárási korlátozást (Orbán Viktor konkrétan tilalmat emlegetett), este 8 és hajnali 5 óra között nem lehet sehová sem menni, kivétel a munkábajárás, onnan hazamenés, és a rendkívüli események.

Forrás: Wazestats.com

Látható, hogy hétfőn például 19 órakor (ekkor kell szerdától bezárnia az üzleteknek, a szolgáltatóknak) még több mint 6000 aktív felhasználó volt Budapesten, este nyolckor is kb. 4000 Waze-felhasználó ült még autóban. Bár munkából hazafelé még este 8 óra után is lehet haladni, a forgalom ennél jóval nagyobb lehet az új korlátozások hatására.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Bár délután 5 és 6 között már elkezd csökkenni az aktív autósok száma, érdemben csak 6 óra után csökken a forgalom, és ez a mérséklődés a korlátozások miatt nem lesz majd ennyire drasztikus, mert még hét óra előtt mindenki be akar majd vásárolni, el akarja intézni az ügyeit munka után. Héttől pedig a bezáró üzletek dolgozói kezdenek majd szép lassan hazaindulni. Úgyhogy a görbe vélhetően csak nyolc-kilenc óra után kezd majd érdemben ellaposodni.

A reggeli forgalomra valószínűleg nem lesz túl nagy hatással a szigorúbb intézkedés, hajnali öttől bárki mehet bármerre, de aki dolgozni megy, annak előtte sem tilos autóba ülni. A vendéglátóhelyek, sportközpontok és a többi egység bezárása miatt a hétvégi forgalom mérséklődhet - főleg hét után, amikor már más üzletek, szolgáltatók sem lehetnek majd nyitva.

Összegezve tehát: a kijárási tilalom és a boltzár miatt elnyúlhat a délutáni csúcsidőszak lecsengése, még este nyolc körül is valószínűek lesznek a torlódások.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem