14 °C Budapest

Fakuló jegy okoz bosszúságot a BKV-n: megszólalt a közlekedési vállalat is

2018. január 28. 07:00

A Pénzcentrum egyik olvasója juttatott el lapunk szerkesztőségébe egy BKK-jegyet, amelyet december elején vett, mára pedig eléggé megfakult. Állítása szerint azt végig a tárcájában tartotta és semmilyen extrém hőhatásnak vagy nedvességnek nem volt kitéve. Megkérdeztük a Budapesti Közlekedési Központot, hogy mégis mi a teendő ilyenkor, a válasznak viszont nem mindenki fog örülni.

A lenti képen látható jegyet juttatta el egy olvasónk a Pénzcentrum szerkesztőségébe. A vonaljegyet egy automatából, december elején vette, és elmondása szerint azt azóta a pénztárcájában tartotta és nem volt kitéve semmilyen szélsőséges környezeti hatásnak. A jegy viszont, ahogy a fotón is látszik, kevesebb mint két hónap alatt meglehetősen megfakult.

forrás: Pénzcentrum

Ez még önmagában nem lenne akkora probléma, mégiscsak egy 350 forintos jegyről van szó, de 

ez a helyzet akkor is előfordulhat, ha valaki egyszerre több jegyet vesz vagy ha éves bérletet választ, hisz azt is ugyanezzel a technológiával, ugyanerre a papírra nyomtatják.

A képet elküldtük a BKK sajtóosztályának, hogy véleményük szerint ez a jegy elfogadható állapotban van-e, azaz az ellenőrök engednék-e, hogy ezzel utazzunk.

A leveléhez csatolt fényképen látható jegy meglehetősen kopott, ráadásul leginkább az egyedi azonosításra szolgáló adatoknál (sorszámnál). Emiatt átlagos utazási, ellenőrzési körülmények között nem fogják tudni elfogadni az ellenőrök, így azt javasoljuk, hogy ne használja utazásra, hanem [...] cseréltesse ki

- írta meg a Pénzcentrumnak válaszában a BKK.

 A cserét egyébként csak akkor tudják az összes ügyfélközpontban megejteni, ha a jegyen látszik az előlapi sor- és sorozatszám illetve az ahhoz tartozó "datamátrix".

Abban az esetben, ha a kopás olyan mértékű, hogy az előlapi datamátrixot már nem ismeri fel a pénztári rendszer, akkor lehet szükség a Rumbach Sebestyén utcai Központi ügyfélszolgálaton, esetleg a Széll Kámán téri vagy a kelenföldi ügyfélközpontban történő cserére, ahol a termék beazonosíthatósága (beolvasható hátoldali sor- és sorozatszám) esetén a kollégák cserélni tudják a termékeket

- adott iránymutatást lapunknak a közlekedési vállalat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az viszont könnyen átlátható, hogy ez a szervezési rend nem feltétlenül a legszerencsésebb, mivel, ha amúgy nem mennénk a Rumbach Sebestyén utcába, Kelenföldre vagy a Moszkva térre, akkor a jegycseréért (a helyszínre való eljutás érdekében) minimum egy jegyet el kell használnunk, ezzel pedig egy vonaljegy esetén a csere már meglehetősen öncélúvá válik.

A BKK egyébként megjegyezte, hogy a jegyek és bérletek hátoldalára rá van írva, hogy az utazásra jogosító papírt "...az adattartalom olvashatósága érdekében napsugárzástól, hőhatástól, nedvességtől - erre alkalmas tokban tartva - megóvni szíveskedjenek". Ez pedig tájékoztatásuk szerint egyáltalán nemcsak arra vonatkozik, hogy mondjuk ne érje közvetlenül napfény, víz vagy erős hőhatás. A jegyek és bérletek ugyanis thermo nyomtatási eljárással készülnek, mely technológia esetében természetes folyamat, hogy egy idő után az adatok elszürkülnek, elhalványodnak. 

Ez a folyamat viszont rendkívül lerövidülhet abban az esetben is, ha huzamosabb ideig érintkezik a testünk által megtermelt hővel és párával

- olvasható a BKK sajtóválaszában. A közlekedési vállalat azt javasolja az utasoknak, hogy 

jegyüket vagy bérletüket bérlettokkal együtt pénztárcájukban, irattartójukban vagy táskájukban tárolják.

A BKK-jegyek és bérletek korábbi alapanyaga (az előrenyomott papír), a vállalat tájékoztatása szerint komoly biztonsági kockázatot hordozott magában (magyarán könnyen lehetett hamisítani őket), és emiatt tértek át a festékmentes (és fakulós) hőpapírra.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem