Ezzel az egyszerű trükkel foglalhatsz fillérekért szállást a hazai szállodákba

Pénzcentrum2019. november 28. 11:30

2020 nem a hosszú hétvégék éve lesz, ezért érdemes azt a pár alkalmat jól kihasználni. Utazási szakértők elárulták, milyen trükkökkel foglalhatunk legolcsóbban szállást a következő évre, és az is kiderült, hogy a legélelmesebb magyarok már rég lefoglalták a nyaralásukat: a balatoni szállodák például már kezdenek megtelni.

Nem leszünk elkényeztetve négynapos hosszú hétvégékkel a következő évben: csupán húsvétkor és augusztus 20-a környékén pihenhetünk nagyot. Háromnapos hétvége májusban, októberben és decemberben lesz.

A hazai szállodák is figyelik ezeket a napokat, hiszen a belföldi turizmus motorjának, a szép kártyának köszönhetően már nemcsak a nyári, de az év valamennyi hónapjában utaznak honfitársaink, pláne a hosszú hétvégéken! A kártyával fizető vendégek hamarabb és hosszabb időre foglalnak, éjszakánként többet fizetnek, viszont tipikusan kisebb létszámmal utaznak - derült ki egy év elején végzett, átfogó kutatásból. 

Fokozódik az érdeklődés

Mivel fokozódik a kereslet, ahogy a kártyahasználók száma is, érdemes már most lecsapni a jövő évi utakra, szállodai helyekre. "Alapvetően az a tapasztalatunk, hogy általában 1-1,5 hónappal az esedékes hétvége előtt kezdik el megszervezni az ilyen kirándulásokat a magyarok. Ennek megfelelően sokan választják ilyenkor a belföldi utakat, a néhány napos, szervezett, európai városlátogatásokat (Barcelona, Madrid, Lisszabon, Amszterdam, Párizs és Róma a legnépszerűbbek), és alkalmanként, egy-két szabadnappal megtoldva egy-egy nagyobb, elő- vagy utónyaralós utazást (ezek úticélja leggyakrabban Egyiptom, Törökország és a Kanári-szigetek)." - mondta el a Pénzcentrumnak Nagy Viktória, az Invia marketing menedzsere. 

A hazai szállodák, felkészülve ez ezekben az időszakokban várható nagyobb keresletre, gyakran magasabb árakkal operálnak, de a fapados- illetve charter-járatok, és a külföldi szállodák nem igazán veszik figyelembe ezeket az alkalmakat, így jellemzően inkább az adott szezonra alapvetően jellemző árfekvéssel tervezhetünk, ám sokszor extra szolgáltatással is készülnek, ami az ünnephez, évszakhoz, szezonalitáshoz illik.

"A vendégek egyre előrelátóbbak, így utazásaikat előre tervezik. A legtudatosabbak értelemszerűen a nyaralással vagyunk (kb. 270 nappal előre foglaljuk), de a hosszú hétvégéket is sokan már több hónappal előre foglalják, hogy biztosítsák helyüket. Azok a leginkább preferált időszakok, ahol a hosszú hétvége egybe esik például az iskolai szünettel, így nagyobb létszámú családosok és könnyebben útra kelnek" - mondta el a Pénzcentrumnak Kelemen Lili, a Szállás.hu PR menedzsere.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Bár a hosszú hétvégéken mindig rekord forgalomra lehet számítani, ezek az időszakok a hosszú hétvégét megelőző vagy követő hétvégéket negatívan befolyásolják. Ennek áthidalására, az utazási kedv fokozására sok szálláshely fel van készülve, ilyenkor akciózza ajánlatait.

Így ha tudunk kivenni szabadnapot vagy megelégszünk egy klasszikus hétvégi kiruccanással és még spórolni is szeretnénk, érdemes a hosszú hétvége előtti vagy utáni időszakot megcélozni.

Már a nyári időpontok is fogynak

Érdemes minél előbb, hiszen az árak folyamatosan változnak - mondta el a Pénzcentrumnak Bogár Zoltán, Danubius Hotels Központi üzletfejlesztési igazgatója, majd hozzátette: "Az biztos, hogy a tavasz és nyári balatoni foglalásokat már most el kell kezdeni, főként, hogy három hosszú hétvége is esik erre az időszakra. A tapasztalat az, hogy az első nagy foglalási dömping évről évre egyre korábban érkezik. Először januárban szoktuk megfigyelni, hogy drasztikusan élénkül a kereslet a balatoni szállodáinkat illetően, de aki élelmes és jó ajánlatot szeretne kifogni nem árt, ha korán ébred. Idén, a 2019-ben befejeződött és a 2020 tavaszán befejeződő fejlesztések miatt a korábban megszokottnál is nagyobb belföldi érdeklődésre számítunk az AIl inclusive és családos szolgáltatást nyújtó szállodáinkban is.

Persze van még szabad kapacitás a 2020-as év hosszú hétvégéire: jelenleg elsősorban a húsvéti időszak a keresett, de a Balatonfüredi szállodáink esetében az augusztus 20-i hétvége iránt élénk kereslet látszik már most. A foglalásnál azt javasoljuk, hogy siessenek, mert az árak folyamatosan emelkednek az időponthoz közeledve."

Címkék:
utazás, szálloda, Balaton, hosszú hétvége, turizmus, szép kártya, hotel, belföld, trükk, ajánlat, 2020, fapados járat,