Ezt mindenképpen intézd el a munkahelyeden: jobb, ha még ma lépsz

Pénzcentrum2019. január 2. 05:32

Gazdag lesz az idei év hosszú hétvégékben, és ha valaki a szabadság napjait a hosszú hétvégék megtoldásaként veszi ki, akár egy hosszabb utazást is beiktathat év közben, miközben megmarad a szabadnapok jelentős része is.


2019-ben valamivel kevesebb hosszú hétvége lesz, mint 2018-ban volt, de azért így semlesz okunk panaszra.  Ráadásul karácsonykor hatnapos pihenés jut majd a dolgozóknak. Lássuk, mikor is lesz alkalom arra, hogy néhány napig fesztelenül élvezhessük a szabadságot:

  • Tegnap volt január elseje, ha ezt is számoljuk, máris túl vagyunk egy hosszú hétvégén.
  • Március 15-e péntekre fog esni, így a munkaszüneti nap háromnapos hétvégére egészülhet ki.
  • Április 19-én lesz nagypéntek, ami 2017-től szabadnapnak minősül,április 22-e pedig húsvéthétfő, vagyis itt is lesz egy négynapos hétvégénk.
  • Május 1-je idén szerdára esik.
  • Pünkösd 2019-ben június 9-10-én lesz, ezek természetesen vasárnap és hétfői napra esnek, vagyis júniusban ismét lesz egy háromnapos hétvégénk.
  • Négy nap pihenőidő lesz augusztus 20-án, mivel 20-a keddre esik, hétfő pihenőnap.
  • Október 23-a szerdai napra esik, vagyis a hét közepén lesz egy kis pihenés.
  • November 1-je péntekre esik, így november elején lesz egy háromnapos hétvégénk.
  • December 25-e és 26-a szerdára és csütörtökre esik, de már a 24-ét is élvezhetjük, azt majd ledolgozzuk egy szombati munkanapon, vagyis hat napos hosszú hétvégének örülhetünk majd.

A 2019. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló, nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint, amely a Magyar Közlönyben jelent meg, munkanap lesz:

  • augusztus 10-e, szombat,
  • december 7-e, szombat és
  • december 14-e, szombat.

Cserébe a rendelet szerint pihenőnap lesz:

  • augusztus 19-e, hétfő,
  • december 24-e, kedd,
  • december 27-e, péntek.

Néhány nap szabival közel két hétig pihenhetünk

Ha valaki okosan sakkozik a szabadságával, úgy is összejöhet egy egyhetes pihenés tavasszal a családdal, hogy csak néhány napot vesz ki pluszban, hála a hosszú hétvégéknek.

Április végén - május elején 13 napig pihenhetünk, akár el utazhatunk, ha kivesszük szabadságnak április 23-át, 24-ét, 25-ét, 26-át, 29-ét és 30-át. Vagyis hat nap szabadságért cserébe közel két hetes szabadság vár - a hosszú hétvégékkel és az április 27-ei, 28-ai hétvégével együtt.

Ha kivesszük október 24-ét, 25-ét, 28-át, 29-ét, 30-át és 31-ét, akkor a 6 napos szabadsággal nyerhetünk egy 12 napos pihenőt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Érdemes tehát mielőbb kitalálni, hogyan szeretnénk felhasználni a szabadságunkat, és mielőbb jelezni a munkaadó felé az időpontot, hogy nyugodtan élvezhessük az évközi pihenőidőt. Azt is fontos észben tartani, hogy a Munka törvénykönyve szerint a munkáltató az, aki a munkavállalóval megbeszélve kiadja a szabadságokat.

Évente ugyan hét munkanap szabadságot a munkáltató - a munkaviszony első három hónapját kivéve - legfeljebb két részletben, a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni, azonban, ha ezzel nem él a munkavállaló, a munkáltatót terheli a szabadság kiadásának kötelezettsége - tehát ő dönt arról, ki mikor élvezheti a szabadságot.

Ezt elkerülve jobb előre gondolkodni, előre egyeztetni és előre jelezni, mikor szeretnénk szabadságra menni.

Van, akinek esetleg még 2018-ról maradt szabadnapja, érdemes azokat mielőbb kivenni. A bent ragadt napok ugyanis nem vesznek el. A következő évre csupán az életkor szerint járó pótszabadság vihető át, ami kortól függően 1-10 nap lehet. Ezen napok átvitele a következő évre azonban nem automatikusan történik, erről a feleknek naptári évenként külön meg kell állapodniuk, és ekkor is csupán a tárgyévet követő év december 31-éig adhatóak ki.

Akkor is átvihetjük 2019-re a szabadságot, ha a munkavállalóként 2018. végén kezdjük meg a szabadságunkat. Ez esetben 5 munkanapot áttolhatunk jövőre, azaz

ha valaki már idén december 28-án pénteken szabadságra megy, még 2018-as szabadsága terhére egészen január 8-ig pihenhet, amennyiben a szabadságát közben nem szakítja meg.

Azoknál a munkavállalóknál pedig, akik az év utolsó negyedévében kezdték munkaviszonyukat, az adott időszakra járó tárgyévi szabadság a következő év március 31-éig adható ki.

Címkék:
utazás, szabadság, munkahely, hosszú hétvége, adminisztráció, ünnep, pótszabadság, szabadnap, szabadság átvitele következő évre, nagypéntek szabadnap,