Ezért is többet kell fizetnünk: drágulnak a fürdőbelépők

2018. április 9. 09:05

Csaknem ötödével nőtt a budapesti fürdők vendégforgalma márciusban, míg 2010-ben a vendégek többsége 60 év feletti volt, ma 30 év alatti.

Csaknem ötödével nőtt a budapesti fürdők vendégforgalma márciusban. A gyógyvizek a külföldieket is vonzzák, 60 százalékuk fürdőbe is vált jegyet ittléte során - írja a Világgazdaság.

Az idősek mellett egyre jelentősebb a fürdőkbe járó fiatalok aránya is. A folyamatban lévő fejlesztésektől további forgalomnövekedést várnak - mondta Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. értékesítési és marketingigazgatója, aki arról is beszélt, hogy a nyári belépőjegyek valamivel többe kerülnek majd, mint most, de részletekbe nem bocsátkozott.

 

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem