17 °C Budapest

Ezért drágább lejutni a Balatonra: reagált a MÁV

2015. június 25. 19:13

Tegnap, "Suttyomban emelt árat a MÁV: fizethetnek a Balatonra utazók" címen megjelent írásunkra közleményben reagált az állami vasúttársaság. A MÁV szerint azért kell az idei szezontól helyjegyet váltani gyakorlatilag minden, a Balaton déli partján közlekedő gyorsvonatra (új elnevezésük szerint expresszekre), mivel ez

"a szolgáltatási színvonal emelését szolgálja."

Közleményük szerint a nyári balatoni járatokra korábban rendszeresen érkezett olyan panasz, hogy előre nem lehetett tudni, lesz-e ülőhely a vonatokon. Ez főleg a Balaton keleti végén, olyan állomásokon jelentkezett, ahová a vonat már utasokkal érkezett.

A helyjegyes szolgáltatás bevezetésével a vasúttársaság célja, hogy a nyári forgalomban egy-egy vonatnál jelentkező zsúfoltságot több vonatra ossza el, a szabad kapacitásokhoz igazítsa az igénybevételt. Ezekben az expresszvonatokban kerékpárszállító szakasszal rendelkező kocsik is vannak - a biciklis helyeket szintén előre kell foglalni

- foglalta össze a változások okát a vasúttársaság.

Tehát a déli parti vonatok közül helyjegyet kell váltani a Déli pályaudvarról mindennap kétóránként közlekedő Balaton Expresszekre, a Miskolc és Keszthely között naponta közvetlen kapcsolatot teremtő Ezüstpart Expresszre és a hétvégi Szeged-Keszthely viszonylatú Aranyhíd Expresszre.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A helyjegy ára elővételben 180 forint, az utazás napján vásárolva és csúcsidőben (pénteken és vasárnap 12-24 óráig) 300 forint. A rövidebb távú utazásnál (140 kilométerig) ez valóban több lehet, alapesetben 30 forinttal a gyorsvonati pótjegy árához képest, de hosszabb út esetén (például Balatonlellére, Balatonfenyvesre, Keszthelyre, Fonyódra) ezeken a vonatokon (az InterCity kocsik kivételével) arányaiban csökkent a fizetendő menetdíj. A helyjegy ára fix (180 vagy 300 forint), míg a gyorsvonati pótjegy, valamint az IC pót- és helyjegy díja az utazás távolságától függően sávosan változik.

Azt, hogy melyik vonatra milyen felárat kell fizetni, a táblázatos utastájékoztató menetrendekben a fejlécben a vonatszámnál jelölik, az elektronikus menetrendi keresőkben pedig külön szöveges információként jelenik meg.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem