14 °C Budapest

Ezeknél az ATM-eknél nagy meglepetés érhet

2016. március 29. 05:50

Talán kevesen tudják, hogy ma már több ATM-nél forint mellett euróban is fel tudjuk venni a pénzünket. Kíváncsiak voltunk, pontosan milyen feltételei vannak az euró felvételnek, emellett pedig azt is megnéztük, hogy egyáltalán mennyi pénzt költünk el a külföldi utazásaink alatt.


Külföldi utazásaink során legtöbbször a közelebbi nagyvárosokat látogatjuk meg, mint például Bécs, Róma vagy Párizs. Ezért nem véletlen, hogy általában euróra van szükségünk egy-egy utazáshoz, emiatt pedig ma már nem is kell feltétlen pénzváltóba mennünk, ugyanis akadnak olyan ATM-ek, amelyekben forint mellett euróban is felvehetjük a pénzünket. De vajon hány bank kínál számunkra ilyen lehetőséget? Mennyi pénzt költünk egyáltalán a külföldi utazások során?

Mire költjük a pénzünket külföldön?

2015-ben a magyarok 17,3 millió alkalommal látogattak külföldre, vagyis majdnem 1 millióval többször, mint az azt megelőző évben, de a legtöbben csak 1 napra hagyták el az országot - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.


Tavalyi évben az utazásaink során összesen 633 milliárd forintot költöttünk el külföldön különböző termékekre vagy szolgáltatásokra. A turisztikai céllal utazók pedig a legtöbbet a szállásra és egyéb árucikkre költötték.

Eurót az ATM-ből?

Persze sokan használják már bankkártyájukat a külföldi utazások során, a legtöbben mégis visznek magukkal a külföldi ország által használt pénzből is.

Akinek pedig euróra van szüksége, ma már hazánkban több mint 200 ATM-nél is beszerezheti.

A Pénzcentrum körképe szerint euró felvételére egyelőre csak az Euronetes bankfüggetlen ATM hálózatában (220 automata), illetve az OTP Bank automatainál van lehetőség (4 automata). Érdemes azonban tudni, hogy tapasztalataink szerint a bankfüggetlen ATM-eknél euró alapú bankkártyával nincs lehetőségünk eurót felvenni, vagyis vélhetően ezt a funkciót kifejezetten a magyarok számára találták ki, nem a hazánkba érkező turistáknak. Az általunk megkeresett pénzintézetek elmondása szerint nem tapasztalnak jelentős érdeklődést az ügyfeleiktől a szolgáltatás iránt, ezért nem üzemeltetnek jelenleg euró felvételére alkalmas automatákat.

Ügyfeleink részéről nem tapasztalunk erre igényt, így a CIB Bank ATM-ek esetében nincs lehetőség euró felvételére

- válaszolta kérdésünkre a bank.

Automatáinkból jelenleg nem lehetséges euró felvétele

- tudtuk meg az UniCredit Banktól.

De az Erste vagy épp a K&H Bank sem üzemeltet ilyen automatát. A Budapest Banktól pedig azt is megtudtuk, hogy a rövid távon sem tervezik az euró felvételére alkalmas ATM-ek bevezetését. Ennek ellenére, ahol már bevezették ezt a rendszert ott nyáron a forgalom növekedésére számítanak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kimutatások azt igazolják, hogy a magyar családok külföldi utazásaikat a nyári hónapokra időzítik. Az Euronetnél bíznak abban, egyre többen veszik igénybe ezt a szolgáltatást nyaralási előkészületeikhez

- válaszolta megkeresésünkre a Banktechnikai Szolgáltató Kft.

Hogyan működik pontosan?

Az euró töltésű automatákból éjjel-nappal lehetőségünk van pénzt felvenni, ezeket az ATM-eket pedig általában a főváros forgalmas csomópontjaiban, sétálóutcákban, vasútállomásokon, szállodák környékén vagy vidéki nagyvárosokban találjuk.

Az euró készpénzfelvételnek nincsen plusz tranzakciós költsége, az ilyenkor szokásos díjakat (pl. idegen ATM használati díj) kell kifizetnünk, fontos azonban tudni, hogy:

A havi két díjmentes tranzakció csak a HUF tranzakciókra értelmezett, az EURO felvételekre nem terjed ki

- tájékoztatta a Pénzcentrumot az OTP Bank.

Náluk a forintalapú bankkártyáknál a deviza eladási árfolyamon váltják át a pénzünket euróra, míg az Euronetes ATM-eknél az automaták képernyőéről olvashatjuk le az alkalmazott váltási árfolyamot.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem