18 °C Budapest

Ezeket az utakat adják át jövőre: a vonatozók is örülhetnek

2019. december 19. 09:35

Több autópálya-szakaszt és egy Duna-hidat is átadnak jövőre - derült a Mosóczi Lászlóval, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárával készült interjúból. Mint mondta, a legnagyobb várakozás az M4-es Üllő és Abony közötti részét övezi, de átadják az út román határhoz közeli, Berettyóújfalu-Nagykereki szakaszát is. 

Berettyóújfalu-Nagykereki szakasszal az M43-as után a második gyorsforgalmi kapcsolat épül meg Erdély irányába. Mosóczi László közlése szerint érdemben haladnak a megyei jogú városok bekötésével is: jövőre elkészül az M85-ös Csorna és Sopron között, és befejeződik az M3-astól Egerig vezető sztráda fejlesztése - írja az Infostart.

A tervek szerint jövőre átadják a komáromi Duna-hidat is.

Erre jövőre minden korábbinál többet, csaknem 300 milliárd forintot fordít a kormány, uniós társfinanszírozással. A legfontosabb beruházások a Rákos-Hatvan és a Kelenföld-Pusztaszabolcs vonatszakaszon zajlanak, de befejezik a Püspökladány-Debrecen és a Szombathely-Kőszeg vonalak fejlesztését is. Jövőre forgalomba állnak az első emeletes motorvonatok a legforgalmasabb - váci és ceglédi - vonalakon.

A nemrég életbe lépett éves menetrendben már szerepel a Budapest-Szeged között megállás nélkül közlekedő InterCity-vonatpár, ennek menetideje az államtitkár szerint versenyképes az M5-ös autópályán közlekedő buszokéval vagy személyautókéval.

Jövőre döntés lesz a ferihegyi vasút pályázatáról

Elkészültek az engedélyezési tervek a Liszt Ferenc repülőtér terminálját érintő kétvágányú, villamosított vasúti kitérő megépítésére is. A kivitelezés pályáztatásához kormányzati döntés szükséges, és a következő európai uniós támogatási program összeállításának időszerűsége miatt a döntést jövőre meg is kell hozni - szögezte le Mosóczi László. Beszélt az államtitkár az M0-sról is. Hangoztatta, hogy

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

egy Budapest méretű város körül minden épeszű szakmai megfontolás szerint teljes autópálya-gyűrűt érdemes építeni.

Az északi szektor tervei már rendelkezésre is állnak, a még hiányzó szakasz esetében pedig a soron következő kormányzati felülvizsgálat részeként kérnek felhatalmazást arra, hogy megvalósíthatósági tanulmányt készíthessenek. Az idei legfontosabb eredmények között Mosóczi László a 21-es főút bővítésének befejezését, a négysávosra bővített M15-ös és M70-es átadását, az M44-es középső szakaszának elkészítését sorolta fel. Kiemelte a Mezőzombor és Sátoraljaújhely közötti vasútszakasz villamosítását, valamint a Balatoni Bringakör korszerűsítésének megkezdését és a Budapest-Balaton kerékpárút építésének elindítását is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm