Ezek a világ legjobb hamburgerei - itt a lista

2015. augusztus 2. 13:04

Egy magyarnak minimum Hamburgig... akarjuk mondani Berlinig kell utaznia egy jó hamburgerért, legalábbis egy friss toplista szerint.

Nemzetközi hír- és utazási portálok is előszeretettel veszik elő az ún. Big Mac-indexet, ha ár alapján (illetve az adott deviza alul- vagy felülértékeltsége szerint) szeretnék rangsorolni az egyes országokat vagy világvárosokat. Míg az index szerint idén januárban 4,79 dollárba került az "egyenburger" a kutatás bázispontjaként tekinthető USA-ban, addig Magyarországon 3,17 dollárt kell kicsengetni az étteremlánc emblematikus szendvicséért.

Az Economist listáján továbbra is jelentős a vizsgált valuták alul-, illetve felülértékeltsége: év elején a legdrágább országnak Svájc számított, majd jóval lemaradva második Norvégia, míg harmadik Dánia lett. Rajtuk kívül pedig januárban csupán két ország devizája volt még felülértékelt: Brazília és Svédország.

Na, ez nem egy Big Mac!

Ugyan a Big Mac-index tökéletesen alkalmas annak mérésére, hogy hosszabb távon mennyire érvényesül a vásárlóerő-paritás árfolyam-kiigazító - így értékkiegyenlítő - hatása az egyes térségekben kapható azonos szolgáltatási és árutermék-kosaraknál, viszont gasztroutazásra ez alapján már aligha vállalkozhatunk.

A Thrillist amerikai gasztro- és utazási portál azonban nemrég előrukkolt egy toplistával, amelyben a bolygó (leszámítva az USA-t) legfinomabb, legszebb - egyszóval legjobb hamburgereit vették górcső alá. Ugyan egy Big Mac-el ellentétben ezek a "szendvicsek" nem néhány dolláros csemegék, azért mindenképp megérnek egy próbát, ha esetleg Berlinben, Stockholmban, vagy éppen Londonban járunk. Persze érdemes előre asztalt foglalni, hiszen egyik étterem sem a McDonald’s.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

EZEK A VILÁG LEGJOBB BURGEREI:

The Wagyu

  • Royale Eatery (cím és info); Fokváros, Dél-afrikai Köztársaság

The Big Blacows

Cheeseburger

The Deux Chevaux

Drei-Käse-Hoch

  • Berlinburger International (cím és info); Berlin, Németország

The Holyrood

The Flippin'

The Little Lamby

The Fat Sigurjón

Pepper Crust Burger

Lounge Signature Burger

The Ari Gold

The Burger

Le Bartholomé

The Honest Burger

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm