14 °C Budapest

Ezek a turisták most messziről elkerülik Magyarországot: drasztikusan csökken a szállásfoglalás

2020. március 4. 10:32

Márciusban fele annyi vendég érkezett hazánkba, mint tavaly ilyenkor, és az elmúlt egy hétben rengetegen mondták le szállásfoglalásaikat is. A koronavírus állhat a háttérben, amely jelentős hatással lehet a magyar szállodaiparra. 

A szálláskezeléssel foglalkozó Diamond Residence nagyjából hatvan lakást ad ki Budapesten. Már akkor nagyjából harminc százalékkal csökkent a kihasználtságuk, amikor a kínai és a dél-koreai vendégeik visszamondták a foglalásukat a koronavírus ázsiai terjedése miatt. Miután pedig bő egy hete Európában elsőként Észak-Olaszországban is jelentős gócpont alakult ki, elkezdek érkezni a lemondások a nyugat-európai utazóktól is - írja a G7.

Az olasz vendégek nagyjából hatvan százaléka mondta vissza a foglalást, de sok visszamondás jön Angliából és Spanyolországból is. Ez az üzlet a bérlőkre épül, és ők is tisztában vannak azzal, hogy ha nincs turista, akkor nincs bevétel 

- mondta a szálláshely munkatársa. A cég üzleti modellje szerint nagyjából 25 százalékos jutalékért cserébe adják ki főbérlők lakásait. Hasonló tapasztalatai vannak a Budapesten három négycsillagos szállodát működtető Zeina Hotelsnek. Már februári tervüket sem sikerült teljesíteniük, és márciusra is folyamatosak a lemondások a koronavírusra hivatkozva. 

Számos globális óriásvállalat megtiltotta a nemzetközi utazásokat, Nyugat-Európában sorra halasztják el a jelentős nemzetközi vásárokat és konferenciákat, az apadó kereslet miatt például a Lufthansa 25 százalékkal csökkentette a rövidtávú járatait. A turizmus az egyik legjelentősebb gazdasági ágazat, és a 2001-es amerikai amerikai terrortámadás óta a mostani lehet a legválságosabb időszaka.

Viszont nem minden szálláshelyre jellemző a jelentős visszaesés, a kisebb apartmanos cégeket, hosteleket vagy vidéki szálláshelyeket eddig a jelek szerint kevésbé érintette. Bár ebben annak is lehet szerepe, hogy nagyon friss a változás, különösen az elmúlt egy hétben szaporodtak meg a lemondások.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm