Ezek a legjobb cukrászdák a Balatonnál - itt a lista!

Pénzcentrum
2012. augusztus 11. 08:08

Hasonlóan a legjobb balatoni éttermek, s halsütők összesítéséhez, elkészült a legjobb balatoni cukrászdák, s fagylaltozók 2012-es toplistája is. A mezőny azonban már koránt sem annyira vegyes, mint a halbüfék, illetve éttermek esetében - a cukrászdák már jóval koncentráltabban helyezkednek el, mint a korábbi összesítésben szereplő vendéglátóhelyek. A legjobb kilenc balatoni cukrászda közé főként füredi, valamint siófoki címek kerültek be.

Bár Európa más országaihoz képest Magyarországon némileg kisebb a népszerűsége a fagylaltnak, még így is a legkedveltebb nyári édességek közé tartozik. A jeges édesség előnye pedig nyáron - főként a legnagyobb kánikulában - még inkább egyértelmű. De nincs ez másként természetesen a cukrászsütemények esetében sem. A nyaralás alkalmával szinte a legtöbb család szívesen tér be egy-egy cukrászdába-fagylaltozóba néhány percnyi "édes életért".


A jeges édesség, s a cukrászsütemények népszerűsége ugyanakkor nagyban függ a felszolgált áru minőségétől, s így van ez a cukrászsütemények esetében is. Éppen ezért szedte egy csokorba a legjobb balatoni cukrászdákat, fagylaltozókat a Magyar Konyha. A mezőny azonban már koránt sem annyira vegyes, mint a halbüfék, illetve éttermek esetében. A cukrászdák, fagylaltozók rangsorában szereplő vendéglátóhelyek földrajzilag már jóval koncentráltabban helyezkednek el. A top9-es listában ugyanis öt vendéglátóhely is Balatonfüreden, illetve Siófokon található. A képzeletbeli dobogó legfelső, valamint második fokára például egy-egy füredi egység állhatott fel. A bronzérmes pedig egy siófoki cukrászda lett.

Kattints ide és nézd meg a legjobb balatoni éttermek, halsütők toplistáját. Az alábbi térképes összesítésen az éttermeket - "késsel villával", a halsütőket - vasmacskával, a cukrászdákat pedig egy sárga házikóval jelöltük.



Ezek a legjobb balatoni vendéglátóhelyek 2012-ben nagyobb térképen való megjelenítése

Az gasztronómiai magazin összesítésében talán egyetlen kakukktojás található. A 8+1-ik helyre felkerült kerék bár ugyanis nem tekinthető egyértelműen sem cukrászdának, sem fagylaltozónak. A balatoni kerékpárosok egyik közkedvelt pihenőhelye ugyanakkor mindenképp megér egy misét, hiszen a Balaton egyik fő turisztikai lehetősége éppen a kerékpáros turizmusban rejlik. Hiába épült ki ugyanis a tó körüli kerékpárút, addig nem lehet fellendülésre számítani a szegmensben, ameddig a kapcsolt vállalkozások nem nyújtanak megfelelő szolgáltatást.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


Végezetül pedig bár a magazin összehasonlítása vélhetően szubjektív alapokon nyugszik, de mindenképp üdítő, hogy akadnak értékelhető vendéglátóhelyek a Balaton partján szép számmal. Korábban ugyanis - akár alig néhány évvel ezelőtt - már az is élmény számba ment, ha árérték arányban nem lehetett panasz egy-egy vendéglátóegységre. Úgy tűnik azonban, egyre inkább igény van a magasabb gasztronómiai kultúrát, s a minőségi szolgáltatást nyújtó intézményekre. Ez pedig talán újra életet lehel a Balaton hosszú évek óta hanyatló idegenforgalmába. A szakértők ugyanis egyet értenek abban, a magyar tengerben hatalmas kiaknázatlan lehetőségek vannak.

Továbbra is várjuk az olvasói leveleket! Amennyiben Te is tudsz értékelhető vendéglátóegységet a Balaton környékén - legyen az egy jó étterem, egy halbüfé, vagy akár egy cukrászda -, írd meg a penzcentrum@penzcentrum.hu e-mail címre.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem