Ezek a leggazdaságosabb dízelek a piacon: itt a kategóriánkénti toplista

2019. május 4. 07:00

Az eddig is köztudott volt, hogy a dízeles autók sokkal kevesebbet fogyasztanak, mint a benzinesek. Ez a szempont pedig a mostani üzemanyagár-robbanás mellett különösen fontossá vált autóvásárláskor, hiszen egy jó fogyasztású dízellel rengeteg pénzt tudsz spórolni. Alább kategóriánként mutatjuk, melyek a leggazdaságosabb dízelek most a piacon!

Amióta a hetente emelkedik az üzemanyagok ára, már az új autó vásárlásánál is figyelembe kell venni a kocsi figyasztását. Hiába a dízelbotrány, és a szigorítások, tény, hogy a dízelüzemű kocsik még mindig kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, mint a benzinesek - ezért is népszerűek. A dízeles verdák nagyjából harmadával fogyasztanak kevesebbet a benzines társaiknál.

Korábbi számolásunkban is nagyjából ehhez tartottuk magunkat: megnéztük, hogy mennyi az üzemanyagköltség egy 100 kilométeren 8 litert fogyasztó benzines, és egy 5,5-öt fogyasztó dízel esetében. A cikket, amelyben kiszámoltuk, hány kilométer után térül meg a dízeles kocsi, itt találod!

Szóval érdemes elgondolkozni, hogy dízel-, vagy benzinüzemű új kocsit válasszunk, hiszen sokat lehet spórolni vele, ugyanakkor az üzemanyagrendszer bonyolultsága miatt a javítási költségek is magasabbak egy benzines kocsiénál. Mindenesetre, ha sikerül egy extrém keveset fogyasztó dízelt kifogni, még akkor is sokat lehet fogni a költségeken, ha néha-néha beesik egy nagyobb javítás - ami kb. ugyanolyan vílószínű, mint egy benzines autó esetében.

Mégis csökken a dízelek népszerűsége hazánkban: a Használtautó.hu adatai szerint 2012-ben még az érdeklődők mintegy kétharmada gázolajos autóra szűrt, tavaly viszont már csupán harmaduk volt rájuk kíváncsi. A 2015-ben kirobbant dízelbotrány igencsak rányomta a bélyegét az eladásokra, ami persze felfogható pozitívumként is, ha a károsanyag kibocsátást nézzük. Persze meg kell jegyezni, az EU-ban igen szigorúan vett CO2 emissziós értékek pont a visszaszoruló, illetve visszaszorított dízel autókkal tarthatók könnyebben, így annak kapcsán továbbra is igen nagy bajban vannak az autógyártók.

A kitiltási hullámtól sem kell tartani: egyfelől ezek a szablyozások egyelőre nagyon kevés helyen élnek Európában, másrészt pedig, ha a jövőben el is terjednek, első körben a régebbi dízeleket tiltják ki a nagyvárosokból.

Melyiket érdemes venni?

Hogy ne kelljen egyesével átböngészni a fogyasztási adatokat, a német autóklub, az ADAC rendre összeszedi kategóriánként a leggazdaságosabb modelleket a piacon. Ezekből válogattunk most mi is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A mikro-és kisautók között a Seat Ibiza 1.6 TDI Reference vezeti a listát, amely 4,4 litert fogyaszt 100 kilométeren. A második szintén Seat, az Arona, ugyanezzel a motorral. Ez 4,8 litert eszik, vélhetően azért, mert nagyobb a kasztnija, mint az Ibizának. A harmadik helyezettet szintén a VW-konszern adja, a Polo 1,6 TDI SCR csak egy decivel eszik többet, mint az Arona, ellenben ez a legolcsóbb kocsi a listán. Az összesítésbe még a Mazda CX-2 Skyactiv-D 11-ös került bele, ami 5,2 liter gázolajjal megy el 100 kilométert.

  • Seat Ibiza 1.6 TDI - 4,4 l dízel/100 km
  • Seat Arona 1.6 TDI - 4,8 l dízel/100 km   
  • VW Polo 1.6 TDI SCR Trendline - 4,9 l dízel/100 km
  • Mazda CX-3 SKYACTIV-D 115 Center-Line - 5,2 l dízel/100 km

A Mercedes viszi az alsó-közepet

Az alsó-középosztályban az első két helyen két Mercedes végzett: az A180 d 7g DCT és a B180 d 8g DCT is 4,6 litert fogyasztott 100-on az ADAC adatai szerint. A harmadik a Skoda Scala 1,6 TDI lett, amely 4,8 litert fogyaszt, ahogyan a Seat Leon 1,6 TDI is - a két kocsi között végül a károsanyag kibocsátás billentette a mérleget a Skoda javára.

  • Mercedes A 180 d 7G DCT - 4,6 l dízel/100 km
  • Mercedes B 180 d 8G DCT - 4,6 l dízel/100 km
  • Skoda Scala 1.6 TDI - 4,8 l dízel/100 km
  • Seat Leon 1.6 TDI - 4,8 l dízel/100 km
  • BMW 216d Active Tourer - 4,9 l dízel/100 km
  • VW Golf 1.6 TDI SCR Trendline - 4,9 l dízel/100 km
  • VW Golf Sportsvan 1.6 TDI SCR Trendline - 5,1 l dízel/100 km
  • Volvo V40 D2 - 5,1 l dízel/100 km
  • BMW X2 sDrive 18d - 5,1 l dízel/100 km
  • Audi A3 Sedan 30 TDI S-tronic - 5,1 l dízel/100 km

Középkategóriában is a Mercedes a király

4,6 literes fogyasztással lett abaszolút első a középkategóriában a Mercedes C180 d, utána a Skoda Octavia 1,6 TDI áll 4,7 literrel. A harmadik helyről ismét a károsanyagok döntöttek: a BMW 320d kevesebbet bocsát ki belőlük, mint a Mercedes C200 d Cupe, így az lett a bronzérmes - mindkét kocsi 4,9 litert fogyasztott az ADAC szerint.

  • Mercedes C 180 d - 4,6 l dízel/100 km
  • Škoda Octavia 1.6 TDI - 4,7 l dízel/100 km
  • BMW 320d - 4,9 l dízel/100 km
  • Mercedes C 200 d Coupe - 4,9 l dízel/100 km
  • VW Passat 2.0 TDI SCR BMT Trendline - 5,1 l dízel/100 km
  • Volvo V60 D3 - 5,1 l dízel/100 km
  • Mazda 6 SKYACTIV-D 150 - 5,1 l dízel/100 km
  • Audi A4 30 TDI S tronic - 5,2 l dízel/100 km
  • Audi A5 Coupé 40 TDI S tronic - 5,2 l dízel/100 km
  • BMW 420d Coupe Advantage Steptronic - 5,6 liter dízel/100 km

VW-Skoda-Volvo a felső-középben

A legnagyobb vizsgált autóosztályban komoly volt a verseny az első helyért: végül a VW Arteon 2.0 TDI SCR lett a befutó, ami ugyanúgy 5,2 litert fogyaszt, mint a Skoda Superb 2.0 TDI SCR, de ebben az esetben is a károsanyag kibocsátás döntötte el a küzdelmet a Volkswagen javára. Nem sokkal maradt le tőlük a Volvo S90 D3 R, ami 5,3 literrel tesz meg 100 kilométert.

  • VW Arteon 2.0 TDI SCR - 5,2 l dízel/100 km
  • Skoda Superb 2.0 TDI SCR - 5,2 l dízel/100 km
  • Volvo S90 D3 R - 5,3 l dízel/100 km
  • BMW 520d Steptronic - 5,4 l dízel/100 km
  • Audi A6 40 TDI S tronic - 5,5 l dízel/100 km
  • Audi A7 Sportback 40 TDI S tronic - 5,6 liter dízel/100 km
  • Mercedes E 220 d Coupe Avantgarde 9G-Tronic - 5,8 l dízel/100 km
  • BMW 620d Gran Turismo Steptronic - 6,0 l dízel/100 km
  • Mercedes CLS 300 d Coupe 9G-Tronic - 6,0 l dízel/100 km
  • BMW 730d Steptronic - 6,2 liter dízel/100 km

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem