6 °C Budapest

Ez nagyot fog szólni: stadionsztárok jönnek a VOLT Fesztiválra

2017. november 19. 09:00

Óriási világsztárokkal indul 2018-as a Telekom VOLT Fesztivál programja. A Depeche Mode és az Iron Maiden mellett a Hurts és a Hollywood Undead is fellép Sopronban az ötnapos VOLTon. A kedvezményes, 60 órás "early bird" jegyelővétel november 23-án, délben indul. Öt- és négynapos bérletek mellett, idén először háromnapos, hétvégi bérletek is válthatók. A szervezők minden eddiginél nagyobb érdeklődésre számítanak.

A Depeche Mode monumentális koncertjével indul 2018. június 26-án a Telekom VOLT Fesztivál. A több mint 30 éves csapat magyar fesztiválon először lép színpadra, de karrierjük során számos alkalommal töltötték már meg a legnagyobb hazai stadionokat és máig a világ egyik legkeresettebb, leghatásosabb zenekaraként jegyzik őket.

Elmondhatatlanul nagy öröm számunkra, hogy minden idők egyik legjobban várt világsztárjával indíthatjuk a következő évet

- mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT alapító-főszervezője. 

Dave Gahan és csapata évek óta a közönségünk kívánságlistájának élvonalában foglal helyet, a Telekom VOLT Fesztivál az első hazai fesztiválkoncertjük lesz, nagyon sokak örömére. A line-up még korántsem teljes, de az eddigi nevek már garanciát jelenthetnek arra, hogy igazán nagy érdeklődés várható

- tette hozzá a szervező.

A 2016-os, teltházas, VOLTos koncert után tér vissza a világ egyik legfontosabb rockzenekara, az Iron Maiden. Ezúttal a Legacy Of The Beast turné keretében érkeznek Sopronba. Az azonos nevű mobiljáték és képregény ihlette turnén mind vizuális megjelenésben, mind a dalsorrendet illetően sok meglepetésre számíthatunk. A nemrég megjelent negyedik nagylemezét mutatja be az idehaza is közönségkedvenc Hurts Sopronban, de érkezik az állandóan teltházas klubkoncertjeiről is híres, zúzós rockban utazó Hollywood Undead is, a drum’n’bass rajongók pedig a Rudimental DJ szettjére táncolhatnak majd önfeledten.

A Petőfi Zenei Díj gálának, a Petőfi Rádió nagyszabású showműsorának hagyományosan 2018-ban is a Telekom VOLT Fesztivál ad otthont, ezúttal az esemény első napján, amikor a Hurts lesz a fő fellépő.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Jegyelővétel: november 23-án déltől

Nagy roham várható a hazai jegyirodákban, ugyanis november 23-án, délben indul a kedvezményes "early bird" jegyelővétel. 

Idén először - az öt- és négynapos mellett - háromnapos bérletet is vehetnek a Telekom VOLT Fesztivál vendégei, a napijegyeken túl, s a bérleteket pedig részletfizetéssel is megvásárolhatják vendégeink. A november 23-án induló, 60 órás, kedvezményes jegyelővétel két kiemelt helyszíne Sopron és a budapesti Akvárium Klub, mindkét helyen nagy erőkkel készülünk a várható fokozott érdeklődésre, de természetesen más irodákban és a www.volt.hu oldalon is elérhető lesz az összes jegytípus

- mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT másik házigazdája. A jegyértékesítéssel egyidőben szálláscsomagok is elérhetők a VOLT honlapján.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem