16 °C Budapest

Ez az 50 legolcsóbb Michelin-csillagos étterem a világon

2018. november 4. 13:00

Legtöbben azt gondolnánk, hogy a Michelin-csillaggal elismert éttermek kínálata méregdrága, és egy átlagos jövedelmű család nem engedheti meg magának, hogy ilyen helyen étkezzen. Vajon igaz ez a feltételezés? Mi most mutatunk ötven helyet, amelyek esetén ez az állítás nem feltétlenül igaz. Sőt, a legolcsóbb helyeken nevetséges árakon ehetünk díjnyertes ételeket, és  nem is kell ezért nem feltétlenül  a Távol-keletre utaznunk. A listában több hely is szerepel a környező országokból is, valamint egy magyar étterem is bekerült a ranglistába.

Sokan gondolhatjuk úgy, hogy egy Michelin-csillagos étteremlátogatás fényűzésnek számít, és egy ilyen alkalom akár a megtakarításainkat is lemerítheti. Ez azonban nem feltétlenül igaz, hiszen léteznek olyan éttermek, ahol kedvező áron is tudunk fogyasztani a díjnyertes ételekből. Ha tudjuk azt, hogy hol is kell keresni ezeket.

Mi most megmutatjuk azt az 50 Michelin-csillagos éttermet a világ minden tájától, amelyek meglátogatásához nem szükséges szupergazdagnak lennünk. Olyannyira nem, hogy a legolcsóbb opció 2 dollár 20 centtől, azaz 630 forinttól kezdődik. A Business Insider gyűjtése alapján ismeretjük a legolcsóbb Michelin-csillagos éttermeket.

A lista elkészítésekor a Michelin hivatalos weboldalát használták a legolcsóbb egy- és két csillaggal rendelkező helyek megtalálásához, majd az egyes fogások ára szerint rangsorolták őket, attól függetlenül, hogy az adott fogás épp à la carte (étlapról választott) verzióban vagy menüként érhető el. A felsorolt helyek valóban nem kiemelkedően drágák. A világ legdrágább éttermében, az ibizai Sublimotionben ugyanis egyetlen fogás kerül annyiba, mint ugyanaz a fogás az alább feltüntetett 50 étteremben együttesen.

A lista olvasásakor a legdrágábbtól a legolcsóbbak felé haladhatunk. Fontos megjegyezni, hogy a gyűjtés a 2018 júniusi árakat veszi alapul, a helyi valutából átszámolt, dollárban feltüntetett ár pedig a 2018-as augusztusi árfolyamot tükrözi. Mi természetesen forintban is feltüntetjük az árakat.

50. Dill, Reykjavík, Izland — $109.50 (31 285 forint)

A listán a legdrágább fogás az izlandi Dill étterem kínálatában található — egy menü itt 31 ezer forintért érhető el.

49. Galt, Oszló, Norvégia — $103.90 (29 685 forint)

Ez a menü inkább felsőkategóriásnak számít Oszlóban, ahol 865 norvég koronáért fogyaszthatjuk el ebben a Michelin-csillagos étteremben.

48. Mathias Dahlgren-Matbaren, Stockholm, Svédország — $87.50 (25 000 forint)

Egy modern à la carte fogás ebben a stockholmi étteremben 25 ezer forintba kerülne számunkra, helyi áron ez 795 svéd korona.

47. Pelegrini, Šibenik, Horvátország — $67.90 (19 400 forint)

Nem kell messzire menni olcsó Michelin-csillagos étteremért, tengerparti nyaralásunk során is meglátogathatunk egyet a horvátországi Szebenikóban, ezért 440 kunát, azaz 19 400 forintot kell fizetnünk.

46. Søllerød Kro, Koppenhága, Dánia — $60.80 (17 370 forint)

Bár ez a modern étterem a lista végén szerepel, a 395 dán koronáért, azaz 17 370 forintért rendelhető Michelin-csillagos fogás az egyébként nem olcsósságáról híres Koppenhágában meglehetősen jó ajánlatnak számít.

45. Grön, Helsinki, Finnország — $59.60 (17 025 forint)

Ha Helsinkiben találod magad, és betévedsz a Grön nevű étterembe, egy napi menü 17 ezer forintodba kerülne neked.

44. La Bottega, Genf, Svájc — $58.30 (16 655 forint)

Ezt az olasz ebédmenüt az étterem 16 655 forintért kínálja számunkra.

43. La Cabra, Madrid, Spanyolország — $57.30 (16 370 forint)

Az à la carte ebédek ára a La Cabrában 16 370 forinttól kezdődik.

42. Mesa, Zürich, Svájc — $52.30 (14 940 forint)

Zürich városa közismerten drága, ezért egy Michelin-csillagos ebédmenü a Mesában a maga 15 ezer forintos árával nem kiemelkedően sok.

41. Pertinence, Párizs, Franciaország — $51.60 (14 740 forint)

Ha legközelebb Párizsban jársz, 14 740 forintért ehetsz egy díjnyertes ebédmenüt a Pertincence-ban.

39. La Gaichel, Eischen, Luxemburg — $44.70 (12 770 forint)

Egy méltán híres tradicionális francia ebédmenü ebben a luxemburgi étteremben 12 770 forintba kerül. A La Gaichel ugyanakkor egy kakukktojás a listán, az étterem ugyanis a kutatás óta elveszítette a Michelin-csillagot.

39. Sinne, Amszterdam, Hollandia — $44.70 (12 770 forint)

A legolcsóbb választás az amszterdami Sinnében egy ebédmenü, 12 770 forintért.

38. Tian, Bécs, Ausztria — $42.40 (12 115 forint)

Az egyetlen vegetariánus étterem a listán tőlünk nem is olyan messze, Bécsben található. Egy ebédmenü ebben az étteremben 12 115 forintba kerül.

37. Mee, Rio de Janeiro, Brazília — $42.10 (12 030 forint)

Ha be akarunk ugrani a riói Mee-be egy díjnyertes à la carte ebédre, 12 ezer forintért tehetjük meg ezt.

36. Le Pilori, Écaussinnes, Belgium — $41.30 (11 800 forint)

Egy modern francia menü a Le Piloriban 11 800 forintba kerül.

34. Premiere, Athén, Görögörszág — $40.10 (11 455 forint)

A holtversenyben harmincnegyedik Premiere kínálatában 11 455 forintért találunk à la carte opciót.

34. Greenhouse, Dublin, Írország — $40.10 (11 455 forint)

A modern ír konyhaművészet felfedezése 11 456 forintba kerül számunkra a Greenhouseban.

33. Atelier Amaro, Varsó, Lengyelország — $38.80 (11 085 forint)

A harmincharmadik legolcsóbb fogás a listán a varsói Atelier Amaro kínálatában található ebédmenü. Ez mindössze 145 zoltyit, azaz 11 085 forintot jelent.

32. Alma, Lissszabon, Portugália— $37.80 (10 800 forint)

Az à la carte ajánlatok a lisszaboni Almában 10 800 forinttól kezdődnek.

31. La Riva, Lai, Svájc — $32.20 (9 200 forint)

Egy újabb svájci étterem a listán. Egy ebédmenü a La Rivában már tízezer forint alatt, 9 200 forintért elérhető.

30. Stazione di Posta, Róma, Olaszország — $32.10 (9 170 forint)

Egy olyan városban, mint Róma, egy Michelin-csillagos à la carte fogás kevesebb mint tízezer forintért több mint jó ajánlat.

29. La Vara, New York, Egyesült Államok — $32 (9 140 forint)

New Yorkban középkategóriásnak számító árakért fogyaszthatunk a spanyol La Varában Michelin-csillagos fogásokat.

28. Strandlodge, Winterswijk, Hollandia — $31.50 (9000 forint)

Egy nemzetközi ebédmenü ebben az étteremben baráti, 9000 forintos áron elérhető.

25. Cookies Cream, Berlin, Németország — $28.70 (8 200 forint)

A név bár viccesnek tűnik, berlini viszonylatban az árak is azok — egy à la carte menü itt 8 200 forinttól kezdődik.

25. Antiqvvm, Portó, Portugália — $28.70 (8 200 forint)

Ha portugál fogásokra vágyunk, Portóban 8 200 forintért már a Michelin-csillagos kínálatból is válogathatunk.

25. Florian Maison, San Paolo d'Argon, Olaszország — $28.70 (8 200 forint)

Ebben a mediterrán étteremben a Michelin-csillagos menü árai 8 200 forinttól indulnak.

24. Costes Downtown, Budapest, Magyarország — $28.10 (8 200 forint)

Az egyetlen hazai étterem a listán a Ráday utcában található Costes Downtown. Bár magyar viszonylatban az árak magasnak számítanak, a legolcsóbb Michelin-csillagos éttermek listáján a 8200 forintért elérhető ebédmenü a gűjtés szerint a huszonnegyedik helyre volt elég.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

23. Field, Prága, Csehország — $27.80 (7 940 forint)

Prágában is találhatunk Michelin-csillagos fogásokat már 8000 forint alatt.

22. The Ninth, London, Egyesült Királyság — $26.80 (7 655 forint)

A London közepén található meditterán étterem árai az ebédmenük esetén mindössze 7 655 forinttól kezdődnek.

20. Band of Bohemia, Chicago, Egyesült Államok — $26 (7 430 forint)

Az amerikai fogások 7 500 forint alatt kezdődnek a chicagói étteremben, ha a legolcsóbb à la carte opciót választjuk.

20. Tail Up Goat, Washington DC, US — $26 (7 430 forint)

Egy fogás az à la carte kínálatból 7 430 forintba kerül a washingtoni, nemzetközi konyha ételeit kínáló étteremben.

19. Esquina Mocoto, Sao Paolo, Brazília — $24.50 (7000 forint)

Ebben a sao paoloi étteremben az legolcsóbb à la carte ajánlat kerül 7000 forintba.

16. Bistro Racine, Braine-Le-Château, Belgium — $22.90 (6 540 forint)

Megízlelhetjük belga konyhaművész remekét a Michelin-csillaggal díjazott Bistro Racine-ban, immár 6 540 forintért.

16. Vintage 1997, Torino, Olaszország — $22.90 (6 540 forint)

A legolcsóbb ebédmenü a torinói étteremben 6 540 forintba fáj.

16. Le Pousse-Pied, La Tranche sur Mer, Franciaország — $22.90 (6 540 forint)

Nem kell a világ minden pénzét magunkkal vinnünk egy modern francia fogás rendeléséhez sem, a fenti étteremben ezt már 6 540 forintért megtehetjük.

14. Fritz's Frau Franzi, Düsseldorf, Németország — $22.40 (6 400 forint)

A nemzetközi ételek ebben a modern étteremben már 6 400 forintért elérhetőek.

14. Tuju, Sao Paolo, Brazil — $22.40 (6 400 forint)

A legolcsóbb fogás ára a brazil specialitásokat kínáló Tuju étteremben 6 400 forint.

13. Ten-you, Kiotó, Japán — $21.40 (6 115 forint)

A Ten-youban a japán ételek 6115 forinttól rendelhetők.

12. The Coach, Marlow, Egyesült Királyság — $21.10 (6 030 forint)

Ennek a modern brit helyszínnek à la carte kínálatában már találhatunk 6000 forintért is fogásokat.

11. King, Makaó — $18.60 (5 300 forint)

Makaóban járva 5300 forintért fogyaszthatunk Michelin-csillagos kantoni ínyencségeket.

10. Al's Place, San Francisco, Egyesült Államok — $18 (5 140 forint)

Az à la carte fogások közül a legolcsóbb a fenti amerikai étteremben 5100 forintért kapható.

9. L'Antic Moli, El Castell, Spanyolország — $16.60 (4 740 forint)

Egy ebédmenü ebben a modern spanyol étteremben mindössze 4740 forinttól már elfogyasztható.

8. Lao Zheng Xing, Shanghaj, Kína — $14.60 (4 170 forint)

Sanghajban a legolcsóbb Michelin-csillagos fogást a Lao Zheng Xing nevű étteremben találhatjuk, az à la carte kínálatban mér nagyon kedvező, 4170 forintos áron is találunk ételeket.

7. Three Coins, Taipei, Tajvan — $13 (3 715 forint)

A kantoni à la carte kínálat legolcsóbb opciója már 3 715 forintért elérhető.

6. Ginza Ibuki, Tokió, Japán — $12.70 (3 630 forint)

A japán ebédmenü ára a Ginza Ibukiban mindössze 3630 forint.

5. Jay Fai, Bangkok, Thaiföld — $12 (3 430 forint)

A legolcsóbb à la carte thai fogás a Jay Faiban 3430 forintbunkba kerülne.

4. Chugokusai S.Sawada, Oszaka, Japán — $9.70 (2 770 forint)

A Michelin-csillagos Japán éttermek az ár tekintetében nagyon jól szerepeltek a listán. A legolcsóbb fogást kínáló japán hely a fenti étterem, ahol már háromezer forint alatt is rendelhetünk a díjnyertes ételekből.

3. Hamo, Szöul, Dél-Korea — $7.10 (2 030 forint)

8000 ezer koreai wonért, azaz alig több mint 2000 forintért fogyaszthatunk a Michelin-csillagos Hamóban az à la carte kínálatból

2. Tim Ho Wan, Hong Kong — $3.80 (1 085 forint)

Alig több mint ezer forint - ez még magyar viszonylatban is kedvező. Ennél olcsóbban itthon is csak kínai gyorséttermekben étkezhetünk. A Tim Ho Wanban azonban Michelin-csillaggal díjazott kínai ételek közül választhatunk ezer forintos áron.

1. Liao Fan Hong Kong, Szingapúr — $2.20 (630 forint)

A távol-keleti éttermek egyértelműen dominálják az ötvenes lista élét. Az első helyre is egy szingapúri étteremnek sikerült odaérnie - a Michelin-csillaggal díjazott Liao Fan Hong Kong nevű street food étteremben a szójaszószos csirke rizzsel és tésztával mindössze 630 forintba kerül. Egyértelműen ez a legolcsóbb csillaggal díjazott étterem a világon.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm