Ez a karácsony már most más lesz: elmarad az ország egyik legnagyobb téli látványossága

2020. október 13. 08:58

A koronavírus-járvány adventi időszakra várható tetőzése miatt marad el az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár, írta közleményében a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ.

A Vörösmarty téri karácsonyi vásár azért marad el, mert a járvány az egészségügyi szakemberek előzetes becslései és a kormányzati nyilatkozatok szerint az adventi időszakban, azaz várhatóan november végén és decemberben fog tetőzni. Ezért a fővárosi operatív törzs iránymutatását is figyelembe véve úgy döntöttek, hogy

a vásár megtartása veszélyeztetné a résztvevők életét.

A BFTK a vásár helyett kampányt indít a hazai kézművesek támogatására. Ebben mindenkit arra biztatnak majd, hogy magyar iparművészeti termékeket vásároljanak karácsonyra, és ezzel támogassák a járvány miatt nehéz helyzetbe került kézműveseket.

“A vásárra jelentkezett kézművesek és iparművészek többsége rendelkezik webshoppal, ahol a vásárlók online ki tudják választani az ajándékaikat, ezzel is támogatva a magyar kézműves- és kreatív ipart“ - írták a közleményükben.

Kutatást végez Olvasói körében a Pénzcentrum!

Ahogy a világon, Magyarországon is nagy probléma az élelmiszerpazarlás. A hazai élelmiszerhulladékok felét a magyar háztartások termelik, ezt pedig jelentősen le lehetne csökkenteni. Lapunk most arra kíváncsi, hogy milyen változásokat idézett elő a koronavírus-járvány a magyarok vásárlási, főzési, ételtárolási, és hulladékkezelési szokásaiban. Az élelmiszerpazarláson rontott-e a járvány, vagy éppenhogy kevesebb étel landolt a szemétben? Kérjük, hogy válaszaiddal segítsd Te is a munkánkat!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm