16 °C Budapest

Ez a három autómárka uralja a magyar utakat: neked is ilyen van?

2018. február 23. 13:05

Tavaly év végén 14,1 év volt a forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora, szemben az egy évvel korábbi 13,9 évvel. Egyelőre tehát a dinamikusan emelkedő újautó-értékesítés is csak lassítani volt képes a 2008-as válság óta tartó öregedési tendenciát. Miközben 2017-ben öt százalékkal nőtt a hazai gépjármű-állomány, annak területi eloszlása - a gazdasági fejlettség függvényében - továbbra is igen egyenlőtlen.

A jelenlegi hideg időjárás főként az idősebb, romló műszaki állapotban lévő járműveket teszi próbára, amelyekből egyre több fut a magyar utakon. Az elmúlt évtizedben ugyanis 10,3-ról 14,1 évre nőtt a hazai személyautópark átlagéletkora - hívta fel a figyelmet közleményében a Jóautók.hu.

2017-ben 116 ezer új autót adtak el, 20 százalékkal többet mind egy évvel korábban. Egyelőre azonban a kilenc év után ismét a 100 ezres szint fölé kerülő eladásszám is csak lassítani tudta a hazai személyautópark öregedését. A magasabb átlagéletkorhoz komoly mértékben hozzájárul az is, hogy tavaly több mint 155 ezer használt személyautót hoztak be az országba, ezek 60 százaléka pedig legalább 10 éves volt.

Idén várhatóan további tízezerrel nő majd az újautó-eladások volumene, azonban az átlagéletkor csökkenéséhez ez sem lesz elegendő. Ahhoz a használtautó-import korösszetételének is változnia kell, amit csakis a jelenlegi szabályozás módosításával, a fiatalabb autók behozatalának ösztönzésével lehet elérni

- magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.

Lassan kikopnak a szocialista autómárkák

A hazai személygépjármű-park közel öt százalékkal bővült tavaly, így ezer főre immár átlagosan 350 autó jut. A gazdasági fejlettség mértéke szoros összefüggésben van az autók számával: míg Pest megyében 407, Győr-Moson-Sopron megyében 402, Vas megyében pedig 398 autó jut ezer főre, addig Észak- és Kelet-Magyarország egyes megyéi komoly lemaradást mutatnak ezen a téren Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mindössze 271 az ezer főre jutó autók száma, de Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megyében sem emelkedik 300 fölé ez az érték.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A hazai személyautó-park negyedét két márka, az Opel (14%) és a Suzuki (12%) teszi ki. A második negyeden további három márka, a Volkswagen (10%), a Ford (8%) és a Renault (6%) osztozik. Az utcaképet egészen az ezredfordulóig alapvetően meghatározó szocialista autómárkák ugyanakkor lassan teljesen kikopnak a hazai utakról.

Ebben a körben csak az előző évben az állomány hatodát vonták ki a forgalomból. Az 1990-ig gyártott modelleket vizsgálva tízezer feletti példányszámmal immár csak a Lada (25 ezer) és a Trabant (13 ezer) büszkélkedhet, ezer példány felett további öt márka képviselői állnak még forgalomban: Wartburg, Skoda (7-7 ezer), Polski Fiat (4 ezer), UAZ és Dacia (1000-1000 darab).

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm